MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-05-05 31_a/30. őe. - 30/94

m Eaek a fent említett hiányosságok oáavesettek, hogy nwtkánk kapkodó jellegűvé vált és megtörténhettek azok a hibák, hogy egy-egy elvtárs ügyével nen megfelelően foglalkoztunk. Olyan pártfegyelmi határozatot hoztunk, amely nen szolgálta ninden esetben a párttag nevelésének nődját és a párt megerősítését, nint pl: Haverla Tibor esete, kit a Pegyelmi Bizottság és a^Megyebiaottság a pártból kizárt. Nen megfele­lően értékeltük a munkáját, ezzel az elvtárs nem értett egyet, neg­feliebbezte a KEB-hez és a KEB. értékelése alapján az elvtársat a pártba visszavette,, / Vagy a Dr. Szálkai Géza példába, akit a Budapesti XI. kerületi Párt­bizottság pártbüntetésb9n részesitett, a Nógrádmegyei Fegyelmi Bizott­ság a atrvazett ügyével helytelenül foglalkozva a pártbüntetését el­törölte. Vagy Gaál László" Acélgyári munkást, kit a Megyebizottság Pe­gyelmi Bizpttsága a Pártból kizárt, majd a jé munkája után a Pegyelmi Bizottság ismételtért foglalkozott ügyével és a pártbüntetését eltöröl­te, tagsági könyvének visszaadását javasolta és semmiféle pártbünte­tésben nen részesítette, holott pártbüntetést kellett volna adni, Ezek a hiányosságok mind azt mutatják,hogy nunkánkban igen sok javí­tani V8l<5 van, hogy minden esetben helyesen eltudjuk bírálni a Párttal szemben elkövetett hibák súlyosságait, hogy ennek megfelelően a párt­fegyelmink mindig nevelő hatású legyen. Be a hiányosságok megmutatkoznak az anyagok összeállításánál is. A KEB. ellenőrzése folyamán megállapította, hogy nem kielégítően vannak aa anyagok feldolgozva, nem elég részletes. És ez az agyik oka annak, hogy a Pegyelmi Bizottság nen elég alaposan kidolgozott javaslatot ter­jeszt a MB. elé., melyen keresztül megtörténnek azok a hibák, melyeket a fentebb emiitett példák is bizonyítanak. Nem eléggé segítjük lefelé aa aleébb Pártbizottságok fegyelmi munkáját, amely abból is adódik, hogy a Megyebizottság Pegyelmi Bizottságának tagjai nen vesznek rés a t egy-egy JB. Pegyelmi Bizottsági ülésen és ellenőrzésükön kereaetttl a*n a/ajtaaafc ott *e$iteéget. A járások fegyelmi munkájában hiba mutatkoaik abban is, hogy bizonyos fokig lebecsülik a fegyelmi ügyekkel való foglalkozást, vagyis nem tekintik a pártépités egyik igen fontos réatéyá, amit mutat aa la, hogy alig van olyan fegyelmi eljárás, anely f egy elmeké ttlenaég a Párf, vagy állami fegyelem megsértése miatt Indult volna ki« ./.

Next

/
Thumbnails
Contents