MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-11-03 31_a/33. őe. - 33/153

Bárányi elvtár:; Pintér elvtárs; Rács elvtárs: tálcát szerezni falusi alapszervezettől. Gépállomástól, vagy üzemtől. Rá kell mutatni arra, hogy teljesíteni kell a Poli­tikai Bizottság határozatát, meg kell szervezni, a TSzCs, ok­tatást és ehhez nekünk is nagyobb segítséget kell adni. ­A jelentés általában értékeli az eredményeket és hiányoí kat. Az én tapasztalatom az, hogy bányász vonalon később inüuj be.az oktatás a tavalyihoz képest. Ott látom a hiányosságot, hogy azokkal a bányászokkal, -akik nem vesznek részt az okta­táába, nem foglalkoznak megfelelően és rendszeresen. Ennek tuc ható be, hogy ezek a bányászok egyszerre 4-5 kenyeret is ÖSSZÍ vásárolnak, vagyis kupeckodnak., az ok a balassagyarmati járásban a leggyengébb •ö^i. TSzCs. vonalon tatás. Vannak olyan TSzCs.-k, akik teljesen elvesztették az önnállóságukat, nem tudják megtartani az oktatást, mint pl: berceli "Vörös Csillag" TSzCs, Ezért felelős a Járási Pártbi­zottság, mivel nem fordított elég gondot arra, hogy megfelelő propagandistákat biztosítson a TSzCs-k vonalán is, Sgy-egy gépállomásnál, minden oktatási formából az alsófokon 2-2-t indítottunk be. Itt azonban az a hiányosság, hogy a jegyzetelésre nem fordítanak kellő súlyt. Ha a propagandis­ta fel is készül, de nem fordit arra figyelmet, hogy pl: 2o hallgató közül, csak 2 hallgató jegyzetel. A gépállomásoknál van egy olyan álláspont is, hogy a trakto­ristáknak, csak akkor adják oda a jegyzet és szemináriumi füzetet, amikor már keli menni a szemináriumra - mondva azt, hogy az űnáluk összepiszkolódik. ­Hiba van még a vezetők oktatásánál is, mivel nincsennek min­den helyen bevonva az oktatásban. Pl: a tolmács! gépállomás igazgatója sincs bevonva, vagy a kisterenyei igazgató. Mi javasoltuk, hogy ezeket a vezetőket vonják be szeminári­um vezetőknek. Ha az idei oktatást összehasonlítjuk a múlt évivel szemben^ vannak eredmények, habár hiányosságok is vannak, Ezek a hiá­nyosságok abból adódnak, hogynem mindenütt készültek fel meg­felelően az oktatásra és nem beszélgettek el a hallgatókkal. Ezt az ellenőrzés során állapitottuk meg, mert ugyan a veze­tőségek azt mondták, hogy ennyi és ennyi hallgatóval elbeszél­gettek, de amikor megkérdeztük a hallgatókat, kiderült, hogy csak egyszerűen kiértesítették őket. Ez megtörtént konkrétan Kisterenyén, De, ahol pl: elő volt készítve az oktatás,mint Újlakon, ott meg is volt az eredmény. Azonban történtek olyan hiányosságok is a propagandidákkal kapcsolatban, mint pl: Ko­suttárón, hogy elküldtek egy elvtársat 2 hetes propaganda kép­zőre, de ugyanakkor az etesi alapszervezet is igényt tartott rá. De ugyanez előfordult a ménkesi alapszervezetnél is. A következő dolog, - amivel már sal is - az, hogy bányaüzemekné letet is tartanak. Helyes volna az oktatás van ? ezen a napon ta is. így a bányaszoknak nemcsak autóra várni. A következő kardé A hallgatóknak - a legtöbb hely Ezt tapasztaltuk Ménkesen és Jío foglalkoznunk a 1 1 hét alatt 4 Valah elvtárs­féle értekez­az, hogy a keddi napon,amikor rtanák a többi értekezleteket a párttagok végett kellene az s: a jegyzetelés problémái, en - 2o %-a se:n jegyzetel, ssuttárón is. Mi is foglalkoztunk már azzal a kérdéssel, hogy a keddi napon hogyan kellene foglalkozni a pártonkívüli dolgozókkal. Bár az oktatási terv meg van ezzel kapcsolatban, de hiba az, hogy nem hajtják végre. ./.

Next

/
Thumbnails
Contents