MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-01-28 31_a/28. őe. - 28/124

;> v : - 6 - // • •*•'•':• Ezt "bizonyítja pld,- Jobbágyi községben tszcs.-ben dolgozó 2o holdas középparaszt Morvái Pál, aki állandóan ismerteti az egyéni dolgozó pa­rasztokkal a.tszcs, munkáját, eredményeit, itt a dolgozó parasztok egyre­jobban érdeklődnek a tszcs, munkája iránt. d./"A termelőszövetkezetei! belül harcolni kell az "elzárkózás" a szegény­paraszti szektarealizmus ,ellen, mely megnehezíti a középparasztok be- : vonását a termelőszövetkezetbe. Megkell értetni, hogy a középparaszt a "tszcs, oszlopa" aki szorgalmával, szaktudásával nagyban elősegíti a tszcs* fejlődését" /PB. határozatából./ A ma megyénkben is komoly veszélyt jelent egyes tszcs.-knél a befelé fordulás, akik azzal a jelszóval, hogy "mi jól megvagyunk ennyivel is" nem törekednek arra, hogy a még kívül álló dolgozó parasztokat különö­sen a középparasztokat megnyerjék a mozgalom számára.A mi megyénkben különösen fontos, hogy a politikai agitációs munkát jobban a középpa­rasztok felé irányítsuk, mert különösen kevés a meglévő tszcs.-inkben a középparaszt. Több példa bizonyítja, nálunk is, hogy a tszcs,-ben dolgozó középparaszt, aki szorgalmával, jó szaktudásával komolyan hozzájárul az egyes eredmények eléréséhez. IV, "A népnevelő munka színvonalának emelése ás módszereinek javítása." /PB. határozatából./ at/'^el kell lé ni az olyan gyakorlat ellen, hogy a népnevelőket paraszti kötelezettségek behajtására és tartozások végrehajtására állitsákbe. Az állam törvényeinek közvetlen végrehajtását azonban nem helyettesíteni, henm alátámasztani kell népnevelő munkával a népnevelők példamutatásá­val." /PB* határozatából,/ Ami megyénkben is igen sok nelyen előfordult hogy a Tanácsok a népnevelők állandó "hajszolásával" akarták a hátralé­kokat begyűjteni, Ebből adódott, hogy a beadását tudatosan elhanyagoló dolgozó paraszt a népnevelőt ellenségesen fogadta, vagy előfordult több helyen mint pld. Szentén, ahol a népnevelők előtt bezárták az ajtót, vagy Mohóra községben, ahol a népnevelőket vasvillával fenyeget­ték. A népnevelők megfelelő instruálásával kiszélesítsük azokat a kez­deményezéseket, amely szerint a népnevelők a dolgozó parasztok élenjá­ró többségét mozgósítsák és állítsák szembe a kötelezettségüket nem teljesítőkkel. A népnevelők in^struálásával és politikai nevelésük meg­javításával akarjuk biztosítani, hogy a népnevelők példamutatók legyénél A népnevelő csoportokat ugy a községekben, mint a mezőgazdaság szocialif ta szektoraiban az élenjárók á példamutatóan teljesítő dolgozó parasz- ' tok közül erősítjük meg # ./.

Next

/
Thumbnails
Contents