MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-10-06 31_a/33. őe. - 33/28

~ 4 ­ban, hogy nenakarják megvenni, miután magas áron tudják csak beszoroz­ni. Egyes tszcs-ben már oda jutattak, mint pl: a Cscrhátsurányi és Szcn­dai tszcsrben, hogy a saját raktárukban levételi jegyezett állani gabo­nához nyúltak és abból vetettek, Á felelőségre vonás még nem történt nogt. Igen kemény és SZÍVÓS nunkát igényel párt és tanács szerveinktől, hogy " /-ilyen, vagy hasonló esetek a közeljövőben több előne forduljon. Tszcs. a kfözpohti készletből kiutalt 2o wagont nár megkapták, jelenleg még a '"••• szükséges vetőmag készlet, melyet szabadpiac "utján kell biztosítani 24 w^gön globálisan. \ t­L parlag területek megművelésével kapcsolatosan a"'MEjpZÖV rendkívüli, ~í igazgatósági üléseket, valamint szövetkezeti gyűléseket tartott a föld­bérlői, valamint kishaszon bérbe adásról, ugyanakkor saját tulajdonba ve­vés céljából. Több' földmüvesszavétkezetnél a parlag területek átszorvc­• zése megtörtént, sőt már müve lés alatt is ,á U. t de. az egész megye terüle­téről pontos számadatokat a M3PZÖV. még nem tud közölni* Komoly lemaradás van gépállomásaink vonalán az őszi talajmunkák elvég­zésénél, mely a traktoristák nem kellő foglalkozásából ered, L lo.M4 normál hold talajmunka tervét 25, r ig bezárólag 17.8 ^-ra teljesítették, A -legnagyobb lemaradás az őszi mélyszántásnál mutatkozik meg r mely jol^n­leg 5 %-on áll a vetés lo,3 %-ra van teljesítve, Gépállomásainkon pártszervezeteinknek és politikai helyetteseinknek, politikailag sokkal többet kell foglalkozni traktoristáinkkaí, hogy me­gértsék munkájuk jelentőségét és ugyanakkor a mélyszántás nagymérvű el­. maradásának behozására szervezzék meg az éjszakai szántást*-" A begyűjtés tervének teljesítése az őszi munkák határidőre való -elvégzése érdekében fokoznunk kell a politikai felvilágosító tömegmunkát* Fokozni kell'pártbizottságaink és pártszervezeteink ellenőrző munkáját tanácsaink felé és meg kell gyorsítani tanácsainkon keresztül a vetőmag probléma mielőbbi megoldását, A szept,. 22,-i MB» határozat idevonatkozóan döntő mértékben nincsen még végrehajtva, amely megszabja a begyűjtés ós őszi szántás, vetési munkák­kal kapcsolatosan a feladatokat, így nem tartja szükségejgnek az osztály, hogy ujabb határozati javaslatot hozzon a $B 9 olé f - .

Next

/
Thumbnails
Contents