MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952
1952-01-28 31_a/28. őe. - 28/114
• * i - 3 - m . Bár a népnevelőket igen jelentős számban "bevonták az alapszervezetek a pártoktatásba, de az oktatási munka színvonalának elhanyagolása következtében a politikai iskolák igen kevés segitséget adtak a népnevelők munkájához* A falusi népnevelő munka szervezeti megerősödése mellett még mindig igen elmaradt a népnevelő munka tartalmi és színvonalbeli fejlődése. Ebből következik, hogy a népnevelőink nem eléggé szilárdak és egyes esetekben meghátrálnak és nem szivesen beszélnek az úgynevezett "népszerűtlen" feladatokról, Hz jellemezte -jjöbb helyen a népnevelők munkáját. Pld. igy volt egyes helyeken a ^ákosi elvtárs november 3>o,-i beszédének ismertetésénél* A Politikai Bizottság határozata megállapítja, hogy " Az első két hét tapasztalatai szerint falusi agitációnk általában mozgósitö jellegű volt, az ellenség hangját elnyomta. Ugyanakkor azonban opportunista jelenségek is megmutatkoztak: csaknem kizárólag az áruforgalom felszabadításával agitáltak. " A mi megyénkben is a falusi népnevelők több helyen Hákosi elvtárs beszédének az ismertetésénél csak az előnyökről beszéltek és elhallgatták, 1 .ogy a közteher viselése és az állampolgári fegyelem szigorú betartása minden dolgozó paraszt számára kötelező. Be a fenti megállapítást támasztja alá az a tény is, hogy a népnevelők igen sok helyen húzódoznak az uj begyűjtési rendelet ismertetésétől, Ezzel szemben több helyen kibontakozott az az. egészséges kezdeményezés, hogy a dolgoaó parasztok a népnevelő értekezleteken, vagy a nyilvános tanácsüléseken élesen birálták a hanyag, lusta, a kötelezettségüket nem teljesitő dolgozó parasztokat. Ilyen példák voltak Márkházán,Nádujfalun,Patak, Nógrádmegyer és még egy sor más közságekb en, -* Élesen mutatkozik meg és vetődik fel a falusi agitációs munkánk gyengesége tszcs, fejlesztésnél és megszilárdításánál, Agitációnk ennél a kérdésnél .öntőén csak az eredményekről beszél, nem tárja fel az eredmények mellett a mozgalom kezdetleges hiányosságait, nehézségeit, Előfordul, hogy túlzott Ígérgetések történnek oly formán, hogy az állam minden segitséget támogatást biztositani fog. Az agitációs nem foglalkozott kellően nem ismertette'a tszcs, tagság jogait és kötelességeit, i<Jem folytatott az agitáció kellőeharcot a szövetkezeti demokrácia megsértése, a termelésben mutatkozó rendetlenség, a közvagyon pocsékolás, a munkafegyelem lazitása ellen. Mi magunk sem láttuk, hogy ezeknek a kérdéseknek az elhanyagolása, elhallgatása eltaszitólag hat a dolgozó parasztokra, különösen a középparasztokra. Hiányosság falusi agitáci^nkban, hogy még nem tudtuk kellőképpen a kulákokat, mint a dolgozó parasztság ellenségét a dolgozó parasztokkal" meggyülöltetni, ^em tudtuk kellőképpen még a kulákot elszigetelni és a dolgozó parasztok hangulatát a kulákok ellen forditani, ./*