MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951

1951-09-11 31_a/25. őe. - 25/169

r I Szamosi elvtársi Amit a Megyei Pártbizottság kidolgozott ez helyes terv, és nyilvánvaló, hogy biztositéka annak, hogy a kölcsön­jegyzés jóval jobban fog menni, mint tavaly. Jó a tervben az is, hogy jó előre gondoskodik. Van a terv­nek kisebb, nagyobb hiányossága. Itt a tavalyi tapaszta­latokra rátér, fölveti az 5 éves tervben, amit a Politikai Bizottság meghatározott, és fölveti a hiba kérdését. A Politikai Bizottság határozata felveti az egyéni érdek­re való agitálást is és a terV ezzel nem foglalkozik elég­gé. Meg kell tudni magyarázni a dolgozó parasztságnak, hogy a Párt ugy tartja helyesnek, hogy kölcsönt jegyezzen, és az állam visszafizeti, ami már a mostani sorsolásnál meg is mutatkozik. Feltétlenül szükségesnek tartom azt, hogy a politikai vonalban vegyük ezt be, ugy mint a Szovjetunióban, ott is érvelnek az egyéni érdekkel. Elvtársak ez a kölcsönjegyzés nem olyan kampány, mint a Tanács vállasztás, mert sokkal könnyebb egy dolgozó parasztot a Tanácsvállastásról meggyőzni, mint, hogy pénzt adjon. Itt a Pártnak és a pártszervezeteknek a moz­gósítására sokkal nagyobb súlyt kell helyezni. Addig vé­gig kell vonulni az alapszervezetig, hogy itt a legjobb aktivák mozgósítására van szükség. A Megyebizottsági ülés után lesz a járási titkároknak ér­tekezlet, amit a megyei titkár elvtárs fog nekik tartani. Feltétlenül meg kell mondani a járási titkároknak, hogy hogyan kell rozgósitani az alapszervezet^ket. Arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy megértetnia titkárokkal, hogy az alapszervezeti titkárokon múlik a békekölcsönjegyzés. ^ Politikai Bizottság határozata értelmében jóval a jegy­zés előtt alapszervezeti vezetőségi ülést tartunk, hogy ott már a titkár a járási értekezleten felkészülve, erre a vezetőségi ülésre egy kész tervet vigyen. Egy minnimá­lis tervet vigyünk, hogy ott a faluban, hogy akarja a kölcsönjegyzést lebonyolítani. Legyen benne, hogy kik fog­ják végezni a kölcsönjegyzést. De legyen az alap szervezet­nek egy olyan terv, hogy a példamutatást, hogyan kell megszervezni* Meg kell határozottan mondani, hogy ugy a gépállomás ve­zetőknek, és pártvezetőség vezetőjének, hogy mit várunk a kölcsönjegyzéssel kapcsolatosan. Különösen fontos a községekben a tanácselnököknél. Pl. a kétlakiaknál ezektől kétszeri jegyzést várunk, elősször, mint dolgozó paraszt­tól, és mint állami alkalmazottól. Ugy, hogy példamutatás­ról nemcsak beszélni kell, hanem biztositani is. Azután következik a taggyűlés,ami a mozgósMsnak a leg­szélesebb forrása, ^tt a széles párttagsághoz szólunk. Itt természetesen nem lehet ugy beszélni, mint egyes po­litikai vezetővel, de meg kell mondani, hogy példamutató­an vegyék ki a részüket a jegyzésben. Blvtársak a kezdésen nagyon sok múlik. Nekünk elsősorban azokhoz kell menni, akik tavaj is jól jegyeztek, illetfre megmutatták Pártunkhoz való hűségüket. Biztosítva legyen hogy a községekben 27-én kezdődjön a kölcsönjegyzés.

Next

/
Thumbnails
Contents