MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951

1951-07-10 31_a/24. őe. - 24/208

<• W ] -4­> A beszámolónk Il-ik részében foglalkozunk a Minisztertanács határoza­tával, amely a termelőszövetkezetek III-as tipusu termelőszövetkezeti csoportok jövedelem elosztásának uj rendszerét szabja meg, illetve kiegészíti a régi alapszabályzatot. Termelőszövetkezeteink és termelőszövetkezeti csoportjaink a Magyar^ _ Dolgozó Pártja éa a dolgozó nép állama segitségére jól végzett munkájuk eredményeképpen^ bőséges gabona termést takaritanák meg megyénk terüle­tén is és kitűnő eredményre számithatnak egyéb termé nyékből,valamint állattenyésztési hozamából is. A jó termés termelőszövetkezetink további gazdagodását és a tagok jólé­tének további emelkedését mo\zditsa elő. Ha termelőszövetkezeteink vár­ható nagy jövedelmüket helyesen használják fel, gondoskodnak a közös szövetkezeti vagyon gyarapításáról és az elosztásra kerülő jövedelemből terményből éppen ugy mint a pénzből tagjaikat munkájuk szerint igazsá­gosan részesitik. A Minisztertanács megállapitsa, hogy a termelőszövetkezetek jövedelem elosztásának eddigi rendszere nem elégiti ki, mindenben ezeket a köve­telményeket, mert a tagok részesedése pénabeli elszámoláson alakult és a természetbeni juttatás sok esetben igazságtalanul nem a végzett munka arányában történt. > . 'Példa erre a mi megyénkben is a Palotasi-palóc tszcs, a rimoci, a Nógrá< megyeri stb. tszcs-knél fenn állott az a hiba, hogy a munkaegység elő­leget nem az elvégzett munka után osztották széjjel, hanem személysze­rint vagyis egyenlosdi alapon. És ebből adódott az, hogy Himóc "Kossut& : tszcs-nél 15 tag 6.1o9 Ft munkaegység előleggel kapott többet,mint amennyi az év vegén eredmény elszámoláskor munkaegységeikre jutott. Ugyan ez elmondható a megyénk területén több tszcs-re is. Ebből adódott az is,hogy a szorgalmasan dolgozó tszcs tagoknak az elvégzett munkaegy­ség arányában nem tudták a kijáró összeget biztositani. Ugyanakkor a fenálló hiteleket sem tudták megfelelően törleszteni. ... . " Éppen ezért a termelőszövetkezeteinkben a jövedelem elosztás, már ebben az évben ugy kell megszervezni, hogy a kötelezettségek teljesitése és a tartalékosság után a tagok, a munkájuk arányában természetben része­süljenek. Lehetőleg minden olyan mezőgazdasági terményből, amit a ter­melőszövetkezetben termelnek. Ugyanakkor a pénzjövedelmet munkaegysé­gek arányában külön osztják fel. A minisztertanács határozata kimondja, hogy a termelőszövetkezetek le­gelső kötelezettsége, nogy telgesitse az állam iránti kötelességét.3 ugyanígy ki kell egyenliteni a gépállomások munkájáért járó termény­tartozást. Tartalékolni kell továbbá az üzemterv szerint növekvő állatállomány számára a jövő évi uj termésig szükséges szállás, és szemes takarmányo­kat és vetésekhez szükséges vetőmagot, A munkaegységek október l-ig összesítésig, a termelőszövetkezetek egyes terményekből a tagok rszére előleget adhatnak. A kenyérgabonánál s a gabona elcséplése után előlegként ki kell adni a fejadagot, azoknak a tagoknak és családtagoknak akik cséplésig legalább 5o munkaegységet teljesítettek. Ellenkező esetben csak olyan tag kaphatja meg a fejadagot, ha betegsége vagy öregsége miatt nem tudta teljesiteni. ITem lehet fejadagot kiadni" olyan munkaképes családtag részére aki nem a termelőszövetkezetben dolgozik. Vagy a nyári munkák idején a közös munkában nem vesz részt. A fejadagon felül a termelőszövetkezetek az egész..évben megszerzett munkaegységek arányában annyi gabonát oszthatnak széjjel, amennyit a tszcs termény beadási kötelezettségen felül C vételi jegyié leadott.

Next

/
Thumbnails
Contents