MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951
1951-07-10 31_a/24. őe. - 24/201
.20/ Kaptam egy jelentést, hogy a palotási tszcs-hez küldjem át .a kombánjt, ahol 45-50 kh. van learatni való. En nemtudou -elküldeni, mert nem tudom, hogy a kombanj.megfelel-e annak 'a területnek*'Rettenetesen füves, és olyan munkát nemtud végezni, mint amilyent kellene. Nagyon fontos nekünk előszször a terültet kijelölni. A másik kérdés itt a jelentésre vonatkozik, a gyorsabb megjavítására. Elhatároztuk, hogy most bent vegyünk az aratásben, cséplésben, s arra ne nk képesek, hogy a gazdaság -vezetővel külön megbeszélést tartsunk. Egy-egy gazdaságban kifogunk menni és a gazdaság vezetőit fogjuk ös-zehivni, és' itt fogjuk felvetni a gazdaság vezetőknek a jelentés kérdését. yan ez a helyzet a ver-ony kérdésénél, h* yzdája n volt mindenki beszélt a vers nyrol, de senkisem fogta a kezében, er.e is külön elvtársat fogunk ráállitani. Márton elvtárs: I egyeházi elvtársnak a beszámolójának ahhoz a részéhez akarok hozzászólni, amiben a jelentést megemlitette. Ili a Központ rendelkezése szerint nem tudunk hetenként jelentést adni. Az 5-i jelentés szerint az aratási munkákból 59 holdat végeztünk el. Az arató , nél 5 törés ferdült elő ai a gondatlanságból származott. Hiba , :y az ari : /';;• kezeloF, nem' alkalmazzák azt, amit tanultak az iskolán. Slagcsinálják azt, hogy ahol a gép megakad és nem tud tovább menni, nem hogy visszatolatnának, hanem ott mindjárt rákapcsolnak és ; igy történik meg, az hogy a gépet megerőltetik, Pedig erről lettek oktatva. Az arató gépeknél sok baj van a kötözéssel, vagy elszakítsák, vagy egyáltalán nem kötik be" a kévét. A regi arató gépek többet állnak mint munkában vannak. Javaslatom az, amit a Katona elvtárs is megemlitett, hogy a déli vidékről bózzunk fel aratógépeket, Piliny köz 3n komoly baj történt,ahol nagyon megvolt érve a gabona és 4C os szem kipergés ál t be. A munkaver senj 7- területén nálunk is az a helyzet, hogy nem tudjuk összesíteni. Le megyünk a területre ellenőrizni és, ahol nem konkrétak ott a dolgozókat összehivjuk és megmagyarázzuk ennek a jelentőségét, és újra fogjuk a mutikaverseny kihívásokat beinditani. Egy aratógépünk dolgozott vasárnap a balassagyarmati tszcsnel. A dolgozóink megcsinálják azt, hogy vasárnap ne kellessen dolgozni, hogy valamit eltörnek a gépen vagy, ha van is valami hibája azt csak szombaton jelentik, Ugyan ez volt a '' helyzet a pásztói tszcs-nél a viz dőlt a hűtőből, és itt is a traktorosok csak szombatra jelentették a hűtőnek a romlását. Itt a hiányos politikai, nevelési munka mutatkozik meg* Gergely elvtársnő: Megyeházi elvtárs a beszámolójában foglalkozott, hogy nagyon sok helyen a külső arató erőkre támaszkodnak. Pl. Kisteredén, a pártvezetőségre beállított egy asszony, hogy az ő gabonáját kifogja learatni. E z is a brigádra támaszkodott hogy az lefogja neki aratni. Felhivták a figyelmét, hogy a brigádot előbb kell megszervezni, gr.e a középparaszt asszony elment és leszerződtetett emberekkel arattatott. Hegyi elvtársi Én a tapasztalataimat szeretném elmondani. Szeretném : elirivni a rossz szervezésre a Megyebizottság figyelmét. 1 i az állami ,;hoz voltunk kiküldve, és az ifjúsági brigád nem jelent meg , csak a vezetője. A másik hián , io aratás helyett beállítottak borsó szedésre. De atapasztálat