MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950

1950-08-08 31_a/19. őe. - 19/229

-9­//jfí// azokban a felvakban ahol látszik a parasztok szimpatizálása a TSZCS-vel, a Pártszervezeteket meg kell erősiteni és instuálni. A Központ felé küldött je­lentés nem volt reális. Toldi János: Döntő hiba volt, hogy nem fektettünk súlyt az agitációs munkára a dolgozó parasztság között. Javasolom, hogy a szi szövetkezeti osztály egy hónapon belül, ahol még nincs pártszervezet a TSZCS-ben, ott hozza létre a pártszerveze tekét. Nem foglalkoztunk a TSZCS-ékkel kielégitően s igy több TSZCS-be be van épülve az ellenség. Másik hiba, hogy nem foglalkoztunk a kisparasztokkal, hogy belépje­nek a TSZCS-be. fiz őszi fejlesztés terén levagyunk marad­va, ^eladatunk, hogy ennek a munkának érdekében minden erőt megmozgassunk és az uj belépők csoportjának minden támogatást adjunk meg. Az egy éve alakult TSZCS-knél a a munkaegységnél az összeg igen kevés, meg kell nézni, hogy milyen segítséget lehet ezen a téren nyújtani. 4. napirendipont következik.

Next

/
Thumbnails
Contents