MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950

1950-07-01 31_a/19. őe. - 19/84

2. napirendi pont * Hajdú Józsefi A keddi MB ülésünkön foglalkoztunk erőteljesebben az eddigi­eknél az aratási kérdésekkel és komoly kritikát kapott az osztály - és a MB is felismerte, hogy nem kellőképpen állt rá erre a kérdésre és utána azokon a határozatokon keresz­tül, amelyeket hoztunk, mozgósítottuk az aktívákat, JB ülés volt, a JB-k mozgósították az Ő aktíváikat, azután szerdán az operatív bizottság foglalkozott a kérdésekkel, határoza­tokat hozott és be lettek vona a tömegszervezeti aktivák is, M% ahogy a keddi MB ülésünk is kiértékelte, hogy a legna­gyobb hiányosság az agitációnál volt, azután az információ­nál - nem láttuk, hogy mik a hiányosságok, A másik hiba, a­mi ehhez kapcsolódott, hogy el voltunk szakadva magunk is a területtől. A keddi MB ülés után döntő fordulat állott be a munkában, az aktivák mozgósításán kívül a MB is kiment a területre, felmértük a helyzetet és hatalmas mozgósítást vittünk véghez. Ez alatt a 3 nap alatt komoly javulás állt be, Kern azt mondom, hogy lekicsinyeljük az előttünk álló munkát, mert a gabona gyorsan érik be és még mindig komoly lemaradás van - de még mindig legdöntőbb feladat a dolgozó parasztság széles tömegeinek mozgósítása, az ellenség tá­madásának leleplezése és visszaszorítása. Az ellenség tá­madásának fő formája mi volt: először is az északi megyé­nek az elhintése - az aratás még korai, A másik, hogy a pártszervezeteinket megtévessze, apró-cseprő munkák elvég­zésére állítja rá, vagyis elvonja ettől a munkától, Rövi- • den szeretném ismertetni, hogy szerdán estig hogyan is áll az aratás megyénk területén. Búza 25,7 P% rozs 45 /£, őszi árpa 100 j» % tavaszi árpa 8.3 '•• A döntő mozgósítás szerdán történt, azóta már ezen a ,ó-on tul vagyunk jóval. Mozgósí­tásunkban szerepelt, hogy a mai napon több, mint 20 embert kiküldtünk a JB-aink megerősítésére a JB aktiváinak, akik lemennek a községekbe, segítséget adnak az ottani pártszer­vezeteknek, 2-3 községet át tudnak fogni és ezen keresztül igyekszünk még jobban megerősíteni a falusi pártszervezetek munkáját, hogy az elkövetkező időben még jobban tudjunk moz­gósítani. Hiba volt, hogy megfeledkeztünk Péter-Pálról, Péter-Pál napján nagyon kevesen dolgoztak, ünnepi hangulat volt a falvakban és a kommunisták közül voltak azok, akik kimentek aratni, Sbből tanulva irányt vettünk, hogy vasár­napra mozgósítsuk a parasztságot az aratási munkák tovább­vitelére, Kern lehet egy napi kiesést megengedni, mert ez komoly veszteséget jelentene. Hibaként mutatkozik, hogy a JB-k sem tudták a járás területét kellőleg átfogni, nem látták az ellenség munkáját. Azonban azzal, hogy a JB-aink most már másképp látják az ellenség munkáját és ráálltak jobb irányító munkával a feladatok végrehajtására. A to­vábbi feladatok közé tartozik elsősorban természetesen a gabona gyors learatása, a dolgozó parasztság mozgósítása, a kulákság rákényszeritéee, hogy saját területét arassa le, ahol pedig ez nem négy, - nyilt szabotázsba megy - ott a dolgozó parasztságból brigádot kell szervezni és ez a brigád arassa le a gabonát és a munkabért a kuláktól hajt­sák be. Nem szabad megfeledkezni a behordáe előkészítésé­ről. A behordási munkák szorosan kapcsolódnak az aratáshoz, éppen ezért legdöntőbb az, hogy már most vegyék számba he­lyi pártszervezeteink a népfront bizottságokon keresztül az igaerőt, amivel hordást tudnak végezni és csináljanak ütem­./.

Next

/
Thumbnails
Contents