MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950
1950-04-26 31_a/17. őe. - 17/104
- 7 Hogy nem tart szoros kapcsolatot a Budapestről kijáró falujáró csoporttal • Hogy amikor a télen a párt azt tűzte ki maga elé, hogy megalakítják a TSZCS-t. és ebben az irányban a népnevelők, a pártvezetők nagy munkát fejtettek ki a közságben, akkor a falujárók arról beszéltek a faluba, hogy ez a terület nem alkalmas arra, hogy TSZCS-t hozzanak létre. Itt a népnevelők munkája amit végeztek eredménytelen volt. Vagy az egyik elvtársnő aki felszólalt az asszonyok és a lányok Milyen szivesen mennek az MNDSz-be, Akkor ha az MNDSz. megyei, járási felelősei nem fordítottak elég gondot az MNDSz. szervezet támogatására. Előfordult nem egy esetben, hogy kimentek a községbe és már a gyűlés résztvevői összevoltak hiva, de ők hozzáfogtak ott uzsonnárni vagy vacsorázni és az ott várakozá asszonyok és lányok nem győzték kivárni, egyiknek másiknak otthon munkája volt és elszivárogtak, elmentek haza. így nem jó szinbe tűntek fel az MNDSz. felsőbb vezetőségi tagjai. Felvetették az asszonyok azt is, hogy a vezetőség felelős azért,mert a politikai nevelés terén nem nyújtott segitséget kielégítően az asszonyok felé. Ezért fordul elő az, még most is, hogy ha megkondul a harang akkor igyekeznek a gyűlésről a templomba. Vagy Pl. az EPOSz. részéről az ifjúság szólalt fel, hogy a pártvezetőség komoly segitséget adott az EPÖSz. vezetőség újjászervezésénél, amikor az EPOSz. titkár klérus befolyása alá került. De rá is olvastak a pártvezetőségre abban, hogy nem nyújtott elég segitséget abban, hogy a függönyt, amit az ifjúság szerzett a szinpadra és még mindig nem sikerült visszakapni a paptól. S"bt nem is annak van jelentősége, hogy a függönyről beszélünk, hanem az osztályharcól amely megnyilvánul az ifjúság és a klérus között. De a határozati javaslatok is konkréten felvetik a pártszervezetek legfőbb feladatait. Pl. arra vesznek irányt, hogy az MNDSz-be.EPOSz-ba jól dolgozó ifjak, nők kerüljenek be a párt tagjelöltjeinek a sorába* Vagy a május l-nek a megszervezése. Pl. feladatul tűzték ki, hogy a községben a TSZCS-t létrehozzák. S ebbe a komunisták járnak jópél- • dával elől. Vagy miután falujárók a községbe nem járnak, erősiteni fogják a népnevelő munkát. Az oktatással kapcsolatban legsürgősebb feladatnak határozták meg a pártiskolára való jelölést. Azért is, hogy legyen jó szemináriumi előadójuk a községben. Ne kelljen mindig igegenből várni, mert ezt legtöbbször nem kapták meg. Foglalkozik a tagjelöltek nevelésével a határozat. Azt kell mondanunk, hogy a legéndi pártszervezet tag-