MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950
1950-04-17 31_a/17. őe. - 17/38
3£ -37Bottyán Istvánt iskolán. Azt a választ kaptam, hogy e héten le fognak jönni és letárgyaljuk ezt a kérdést. Ezt a kérdést rövidesben tisztázni kell és he nem megy másképp, a Központ felé is fel fogjuk vetni. Orosz elvtársat a salgótarjáni TüSÉP NY-hez kell behozni. Megyeházi Lajos: Pénteken fent voltunk Budapesten pedagógus értekezleten. Az értekezleten Horváth elvtárs tartotta a referátumot. A KV határozata alapján kitért azokra a kérdésekre, melyeket a Szabad Kép vasárnapi számában hozott. A VKM munkáiról példákat hozott fel, hogy uilyen hibák vannak országos viszoiy latban közép és felső iskoláinkban, és egyetemeinken. Rámutatott arra hogyan dolgozik a reakcióm és hangsúlyozta, hogy ezért mi, a Párt is felelőnek vagyunk, hogy erre a vonalra nem forditottunk kellő gondot. De ugyancsak felelősek a tömegszervezetek is és a kommunista pedagógusok is. Horváth elvtárs a pártszervezetekre vonatkozó feladatokat 4 pontban foglalta össze, de ez vonatkozik a törcegszervezetekre is, pl, Omaszta Lajosi .tással kapcsolatban a hátralévő 2 kell folyni a munkába és menteni, hónap amit leíHí 3z, KXSSSf SzIT, Ledagógus Szakszervezet, Szülői Munkaközösség. 1./ A beiskolázta alatt döntően be bet. 2./ Irányt kell venni, hogy az idei beiskoláztatás időben beinduljon. Kihangsúlyozta beszédében, hogy az idén több mint 1G ezerrel kell szaporodni a középiskolai tanulóknak. Rámutatott Horváth elvtárs, hogy a beiskoláztatással kapcsolatban döntően az agit.prop.osztályra vár a feladat. 3./ Szakképzés. A szakképzést súlypontként kell kezelnünk, tekintettel arra, hogy a leggyorsabban itt kamunk kádereket, akik az 5 éves terv munkálatait fogják vezetni. Kzen a vonalon is komoly lemorzsolódások vannak. L'zzel is komolyabban kellett volna foglalkozni. Külön kihangsúlyozta a pályaválasztás jelentőségét. $iz most igen egészségesen indult meg, eddig több mint 60 % ipari vonalra választott pályát. Szt nekünk, irányi tan.) kell, hogy ezt ne hagyjuk mellékvágányra csuss ni és nyújtsunk segítséget. 4*/ Harc a klerikális reakció ellen. Ennél a kérdésnél aláhúzta, hogy döntő munka szintén az agit.prop. osztályra vár a népenevld munkán keresztül. Kihangsúlyozta, hogy lehetetlen az, hogy funkcióban lévő elvtársaknak a gyermekei hittanra járnak, ezt nem lehet megerigeuni. Ezt a kérdést élesen fel kell vetni és napirendre kell tűzni és ebben a kérdésben a munkát be kell inaitani. Horváth elvtárs azzal fejözte be beszédét, hogy éljünk a lehetőségekkel és vigyük győzelemre a köznevelés nagy ügyét. Az Országos Sporthivatal kikülaöttje itt járt és kérte engedjük meg, hogy a pártiskola mellett lévő teret a diákság az MHK mozgalomra való előkészületekre igénybe vegye. KB határozata, hogy a teret átengedik a dláktág&akj de a tulajdonjog a pártiskoláé. ./.