MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1950

1950-10-17 31_a/20. őe. - 20/230

- 2 ­kiadóhivatalára hárult. El kell azonban mondani, hogy a megyei sajtó­felelős, aki az Agit.Prop. Osztály.politikai munkatársa, - foglalko­zott ugyan a lap kihelyezésével, de ez futólagos volt, nem volt a Me­gyebizottság által kellően alátámasztva, emellett a sajtófelelőst egyéb más munkákkal terhelték meg, ugy a Szervezési Osztály, mint az Agitá­ciós Osztály. Ebből az következett, hogy Fekete elvtársnő azokat a kérdéseket tartotta fontosabbnak megoldani, amit vagy a Szervezési Osz­tálytól, vagy pedig az Agitációs Osztálytól kapott.A kiadóhivatal szer­vezői, akik mint a szerkesztőség politikai munkatársai lejárták ugyan a Járási Pártbizottságokat, átbeszélték a feladatokat, de mert ezek a szervező elvtársak nem a Megyebizottság politikai munkatársai és mun­kájuk nem volt kellően alátámasztva, a Járási Bizottságok meghallgat­ták ugyan őket - ez volt a jobbik eset - de ezen tul a Járási Pártbi­zottságok az alapszervezeteknél csupán megemlítették a pártsajtó kihe­lyezésének kérdését, de ezt sem politikailag, sem egyéb tekintetben nem támasztották alá. Pl. - mint azt Fekete elvoáranő mondja - a pásztói Járási Bizottságnak, Fábián elvtársnak Jobbágyiban az alapszervezex ti-c­kára jelen &exi,e, hogy nagyon felgyűlt a Szabad Nógrád, nem tudja mit csináljon vele. Fábián elvtárs azzal intézte el, hogy azt mondta: Majd lejön a szerkesztőség és elviszi a lapokat." Hasonlóan nyilatkozott a szécsényi Járási Pártbizottságon Tóth elvtárs is, aki Szabó Sándor szervezőnél, amikor a lap kihelyezésével kapcsolatban felvetette a kér­dést azt mondta: "Hát mindent mi csinálunk, ti altkor miért vagytok itt?" Természetesen mi megadjuk a támogatást, de a sok munkánk mellett nem birjuk végezni az ellenőrzést és nektek is gyakrabban kell ellenőrizni az alapszervezeteket." Érdemes megemlíteni, hogy Tóth elvtárs a Megyebizottság politikai mun­katársa volt. C volt a sajtófelelős. Ez is mutatja, hogy még'az olyan járási titkár is, aki nemrég még a Megyebizottságon dolgozott, csupán mellék-kérdésnek kezeli a megyei pártsajtót. Itt is fel lehet vetni, hogy amilyen a viszonya a pártsajtóhoz a Megyebizottságnak, olyan a vi­szonya a politikai munkatársaknak is és a járási titkároknak is. A Járási Pártbizottságok nemcsak a megyei pártsajtót kezelik ilyen li- ­berálisan, de Pártunk központi lapját, a -Szabad Népet is. Hasonló a helyzet a Megyebizottság által kiadott népnevelő füzettel is. A népne­velő füzetekből jelenleg több példány van a falusi alapszervezet helyi­ségében. Az alapszervezetek egyszerűen nem adták ki a békekclcsönjegy­zés idején a népnevelőknek. Ilyen pl. található többek között a karancs­keszi-i alapszervezetnél is. Szükségtelennek tartom, hogy részletezzem mindazokat a hiányosságokat, amik a Megyei Pártbizottság nemtörődömsége folytán a sajtóterjesztés területén bekövetkeztek. Elég talán, ha annyit mondót, hogy a kiadott i példányszámok 60 %-& olvasatlanul fekszik az 'alapszervezeteknél. Azt azonban szükségesnek tartom megemliteni, hogy a nemtörődömség, a li­berális kezelés következtében a Pártközpont Gazdasági Osztálya minden héten 3.000 Ft-t fizet ki. A lap előállitási költségeit meg kell fizet­ni, a hanyag terjesztés következtében azonban'az az összeg nem folyik be. Ami a legdöntőbb a politikai munkában,, a sajtó, nincs kellően fel­használva. A népnevelők, akik agitáciájuk során nem a legjobban dol­goznak, nem jutnak hozzá a ! helyi konla'étumokhoz, nem használják fel a sajtó által közölt konkrét adatokat. Ennek kizárólag az oka az, hogy nincs |:ellően felhiva a figyeljük, nincs kellő súly helyezve arra,hogy a.sajtó.által közölt konkrétumokat tanulmányozzák át, azt ismertessék a falu, vagy üzem dolgozói között és kössék össze agitációs munkájukkal. Mindezek mellett el lehet mondani azt, - ahogy erősödött Pártunk, ugy fejlődött a sajtó is. A dolgozók szeretik a lapot, de mert nincs a sajtó kellően ismertetve, nincs a népnevelők figyelme nap, mint nap felhiva a sajtó jelentőségére, a népnevelők nem ismerték fel a sajtó •/.

Next

/
Thumbnails
Contents