MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949

1949-02-28 31_a/13. őe. - 13/55

- 2 ­342 hogy a szobi járási bizottság a helyi ez sem beszélte át a Népfront gyűléssel kap megérkezésem után kellett a mi pártvezetői a Kisgazdapárttal és a Nemzeti Parasztpár tatnom. Javasoltam, hogy doboltassuk*ki a titkárunk azt mondta, hogy ez felesleges, NÓGRÁD vezejlr. tfezető Kálmán Kelemen elvtárs: A pártiskolások is ban. Mondották, hogy az olyan, aki a sillabuszt Kudela e égével éheket, nkivül megbeszélést fol^ gyűlést, mire a mi mert u^yis elegen össze fognak jönni. Értesültem arról, hogy szoá^Öbh nagy tánc­mulatság volt Szobon, jóformán az egész falu afáST, - vasárnap délután volt egy gyűlés a községházán, délután 1/2 3-kor, de ott nem jelentették ki, hogy Népfront bizottság alakuló gyűlés lesz. Kb. 120-an jöttek össze a gyűlésre, nagy fegyelmezetlen­ség volt tapasztalható a hallgatóság részéről. - Minden arra mutat, hogy a járási bizottság nem fektetett súlyt a gyűlés jó előkészítésére. - A- bgyarmati járásban Érsekvadkerten jól si­kerűit a gyűlés, elvtárs: Tapasztalat a salgótarjáni járás területén, hogy tulsok a táncmulatság. El kellene intézni, hogy a Rendőrség ne adjon ki engedélyt mulatságok megtartására. kint voltak a szobi és bgyannati járás­előadók általában gyengék voltak. Volt felolvasta, ami 5-6 percig tartott. Omaszta elvtárs pedig az elvi kérdéseket rosszul fogta meg, hi­bákat követett el, azt mondta pl., hogy a Népfront azért jön létre, hogy a többi pártok megszűnjenek. Azonkívül egyszerűen leszögezte, hogy a munkásosztályé a vezető szerep. Ez eredmé­nyezte aztán a ro?:ez hangulatot és fegyelmezetlenséget, közbe ;ars: valotiari tulsok a Táncmulatság. Viszont a táncmulatságokon főleg az ifjúság táncol. Mindenesetre rendszerbe kellene fogla] ni a mulatságok rendezését. Jó, ha táncmulatságok alakalmával mindig valami előadást is tartanak. Nádasai elvtárs: Megállapításom, hogy a mulatságok legnagyobb részér maga a Párt rendezi. Meg kell szigoritanl az engedélyek kiadását, elvtársnő: Meg kell beszélni a Rendőrséggel, hogy csak akkor adjon ki engedélyt táncmulatság tartására, ha ez nem megy a Párt ro­vására. Me& kell nézni minden egyes alkalommal, hogy a terve­zett mulatság időpontjára nem esik-e gyűlés, értekezlet. Kadlót elvtárs: Sok helyen még a pártvezetőségekben is személyi ellentétei; vannak a mulatságok rendezése körül. Feltétlen változtatni kell ezen. - A Népfront gyűléssel kapcsolatosan megemliteni kiváiiom hogy a falujárók beavatkoztak a gyűlésen és vitát provokáltak, j ahelyett, hogy falujáró munkát végeztek volna.­Dvorak elvtárs: Rosszul fogtuk meg a dolgokat, különösen Szobon. Gyengén foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. A s?;obi járásban minden rósz szül megy, ugy látszik Jakab járási titkár elvtárs elszabotál az utasításainkat, nemtetszésének adott kifejezést azért, hog nála fiatalabb elvtársak, mint megye bizottsági tagok adnak n ki utasitást. Meg kell indítani ellene a fegyelmit és kivizs­gálni a dolgokat, és amennyiben szükségessé válik, le kell 01 váltani. Hiba volt, hogy á Népfront gyűlési előadók részére i adtunk instrukciót. Ezt igazolja az Omaszta elvtárs által to­ki jelentés is, hogy instrukció hiányában milyen hibákat köve nek el az elvtársak. - Ki kell vizsgálni, hogy a Csitárra ki küldött előadó miért nem szállt le az autóról CBitáron. Beji lentem a Megye Bizottságnak, hogy Salgótarjánban e héten sz dán tartjuk meg a Népfront-gyűlést, központi előadóval. Az nepély megrendezéséért Papp Gyula városi titkár elvtárs fe" Bgyarmaton holnap, kedden lesz ez a gyűlés megtartva, előa Oczel elvtárs lesz. Papp elvtárs: Salgótarjánban a gyűlés szerdán délután 5 órakor lesz i • tartva a bányakaszinóban. Központi előadóval kapcsolatosai jegyzem, hogy a táviratba hiba csúszott, melyben központi adót kértünkj ügy kértük, hogy népfront bizottsági ülésre jenek előadót. A gyűlésre mozgósítottuk a tömegszervezete] szakszervezetek, ifjúsági szervezetek vezetőségét, elsŐso: természetesen a pártvezetőségeket. Páláné

Next

/
Thumbnails
Contents