MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949
1949-09-05 31_a/14. őe. - 14/78
- 8 HZ Az épitkezésnél éber elvtársakra van szükségünk, akik figyelik, hogy hogyan dolgoznak. Az építőipar önköltségcsökkentésének kérdését alaposan ki kell értékelni és az önköltségre vonatkozó terveket alaposan át kell dolgozni, hogy ez a probléma is megoldódjék. Politikai nevelés felvilágosító munkát kell folytatni. Tudatosítani kell, hogy a munkás osztály van hatalmonés hogy ők épitik az országot. A Miniszter Tanács rendelete alapján a Szakszervezeteknek és a Pártszervezeteknek lesz a feladatuk, hogy kidolgozzák a tervekete. Döntő feladat lesz, ameginduló párttagok felvételénél, hogy jó szakmunkásokat vegyünk be a Pártba. A megalakítandó pártszervezeteknek az a feladata, hogy az építőmunka soka" munkájukban segítség és serkentsék őket a munka átbocsájtásáta és szabály oisára. Az oktatással kapcsolatban az épitkazésnél dolgozóknál a politikai beálitottságot meg kell javítani, tehát megszervezzük a Pártszervezeteket, ezen keresztül az épitő munkások szemináriumát. Tmvábbá ismertetni fogjuk a szocialista építészetet. Gondoskodni kell arról, hogy az oktatáséál a legjobb előadók kerüljenek be. Az oktatásba tagjelölteket is be helet vonni. Az összes épitő munkásod alapfokú szemináriumban fognak részesülni az októberi hónapban. Szakszervezeti ok«. tatást kell indítani a legrövidebb időn belül. Bottyán Istvánt Kérdést intéz az épitő N.V.-nek kiküldöttjéhez, hogy a megye területén hány:..agyibb építkezés folyik és hány létszámmal dolgozik. Holdonyák elvtárs : 69 munkahelyünk van. A legnagyobb Pátervására 170 létszámmal. Salgótarjánban 36 lakásos bérháznál 110 létszámmal, ezen kívül Salgótarján körzetében 20-30-40 ember, Nagybátonyban 16o ember. Apróbb munkák a bányá-nál 27 fővel, kisebb munkák.Rétságon amely munkátlat 6 hét alatt befejezést fog nyerni. Balassagyarmaton 25 ös létszánmai dolgoznak., mely két hónap alatt el lesz készítve. Az épi* tészeti N.V.-nél 88 alkalmazott van, s 10 f(, párttag van. A munka területén összesen 1775 » Dvorak József; Mi az o ^ ""^f.k., h"fíy rn»in 1 wt,t. mf>ga7.f»T»vg7ivt» az építőmunka soknál a z üzemi gohyEáT^ 7^ Bumbulucz elvtárs; ügy látszik, hogy a Megyei Bizottság nei tájékozódott mág arról, hogy szociális téren hogyan állunk. Legyen szabs rámutatnom arra, hogy az üzemi konyha már 5 helyen fel van állítva és szállás is van biztosítva. Az étkezés melyben napi 3 étkezés van, 3-4 Pi körül mozog, melyről a Megyei Bizottság meggyőző-dést is szerezhet. Bottyán István; Amikor az üzemi Pártszervezeteke megszervezzük irányt veszünk arra, hogy súlyt fektessünk a politikai és szakmai kiképzésre és azon leszünk, hogy megszüntessük az építkezés idényi jellegét. Holodnyák elvtárs 1 Mi áár gondoskudtunk arról, hogy a munkásoknak a téli keresti lehetőségét is Biztosítjuk. Kudela József; Vannak olyan helyek, ahol kisebb építkezések folynak, az itt dolgozókat vegyük központi irányítás alá és legyen köztük egy bizalmi, aki a munkás és a politikai,helyzetüket irányítani fogj Bottyán István; IffcSafc »gQi? ^^ 11.lenni, hogyegyenl őre ott alaMtsiik. ma £~a Pártszervezetet, ahol a leg fo ntosabb épixkezéla ek ••> váHE5k7 Dvorak József; A z épitkezésnél a városi,bizottságnak lesz a feladata, hogy a Pártszervezetet megalakítsa. Teendője, hogy összeírja "^ *s a párttagok névsorát, számát, a könyvek számának feltüntetése mellett 4&*~\MIÁ®'hogy edigsc melyik pártszervezetnek volt a tagja. Másik dolgoz az, /hogy kiértékeljék azt, hogy a vezetőséget kikből lehet összeállítani. dolgozza ki a tennivalókat Szakszervezeti vonalon is. A járási bizottság . / •