MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949

1949-05-24 31_a/13. őe. - 13/148

- 4 ­íczel Jánost " >/• ^­.*$r A beszámolók után félkéri az elvtársakat,.hogy készítsenek összefoglald jelentéseket, melyből könnyen megállapítható hogy mik a bajok és hol kell segíteni. Ezeket a jelenté­seket majd kivonatoljuk és ugy küldjük meg a járáai bizott« ságokaak. Felkéri az elvtársakat, hogy készítsék el azoknak az elv­társaknak névsorát kiket megjutalmazásban akarnak részesí­teni, hogy kiknek adjunk okleveleket. Bejelenti továbbá, hogy a közigazgs,Mfl^vonalán már tárgyal* ^taate * ,1fgvftóX l»irrfl'fc2»4yrfT: AZ eceggi jegyzőt kér*t»m, hogy azonnal függesszék fői. A közigazgatás rajta lesz, hogy ahogy a káderek jönnek, ugy fldjuk majd meg ezeket a dolgokat. •^A BÉFOSz. vonalán szintén van egy sor tennivaló. A választásoksorán nyert tapasztalatok alapján fel kell hívni a figyelmet a hibákra és segítséget kell nyújtani. Napirenden van a vezetőség átszervezése és kérem az elvtár­f* sakat tegyenek javaslatokat. T5gy-két járási bizottságot is át kell szervezni és általá­ban erősítéseket kell adni. Közigazgatás vonalán rendkl­.yül rosszul állunk. Az egásg képviselő tastülete^ jeff kei kezdeni átszervezni. ~3Jbi&gft-JI líejjfront Megye Bizottsági ülése elé kell vinni. • A választási költségvetéssel kapcsolatban az alábbiakat adja elő: rv Személyi kiadás Telefon Járási Bizottságok ímanyag ^paganda éb 27. C. . VVvi 5.375. 10.550, 6.083. §0ít. 37" 38 * 06" 4.056.63" választáe­fogjuk diszoklev'l feüllMtése Hffib^'Kb. Pölmaradt 6.626.06 Ft,éhből az összegből a MINSz sal kapcsolatos,kiadásait, mely 362.90 Ft ebbeől kiegyenlíetnl. Személy és gépkocsikra üzemanyag elfogyott 6.50'C liter M " futottak ösosesen 56.743 km-t. Az autó felelős elvtárs javasolta, hogy esek az elvtársak akiknek gépkocsijukat igénybevettük elismerésben részesül­jenek. Bejelenti, továbbá hogy a díszoklevelek 2-3 napon belül elkészülnek, és névsort kér, hogy kik részére lesznek ezek kiállitva kb. 1000-Ft,-ba fog kerülni. Bejelenti továbbá, hogy a Megye Bizottság csütörtökön meg­kezdi a költözködést a Bányakapitányság épületébe. Közli, hogy festésre szorul az egész épüjbet, és hogy a végleges költségvetést csak akkor készítjük el, uai^or már teljesen rendben leszünka költözködéssel. Meg kell állapitanunk, hogy melyik osztály milyen bútorokat igényiéi és mennyi Írógépre van szükség. Kéri az elvtársakat, hogy ezt az igénylésüket áliitsák ÖSSÍÍJ minél előbb. . / .

Next

/
Thumbnails
Contents