MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1949

1949-05-09 31_a/13. őe. - 13/132

- 3 - ' * D/vörák József: Az agitációs gyűléseket igyekeztünk ugy megszervezni, hogy a többi pártokat is bevontuk a munkába. Más Pártok részéről igen szép eredményt tudnak fölmutatni . üovácbá javasolja a hetenként kétszer tartandó kis írtekezleteket, mely igen 1 has'znos lenne. Bejelenti, hogy rátértek a. kis gyűlések tartására, de itt kritikát gyakorol, mivel nem kis gyűlések voltak ezek, ha­nem rosszul sikerült nagy gyűlések, melyet nem fojtatnak tovább és ezt a rendszert megváltoztatják ép helyette heten­kénti agitációs gyűléseket sze-veznek. Bódi Jánosnét a falvakban igen szivesen hallgatják, mivel közülük való. A kisgyülésekre viszünk magunkkal más pártbe­lieket is. Az anyáknapját minden községben ünnepélyesen megtartották. ben a tanitók jó munkát végeitek és beszédjükben kitér­tek a vállasztás fontosságára. /házasgergén 350 hallgató vett részt a gyűlésen, melyet Dvorak elvtárs tarxott. Kérésük az, hogy mivel papjuk nincs a községbe egy papot küldjünk ki. Ebben a községben megfo­gadták, hogy ők nyíltan fogna] 'vazni. Ipolytannócon is szép számban jelentek meg a gyűlésen 250­300 főnyi tömeg vett részt ebben a községben. lógfádszakalban bucsu volt, ahová Szécsényb^l zsúfolt vonat­tal érkeztek a bucsujárók. A jelentésből azonban kittint, ksij hogy a pap politikai szempontokkal nem fogilskozott. ben a községben is tartottak gyűlést, de a bucsu hatása megmutatkozott itt is. Általában a járás területéről sokan járnak Hasznosra. Nagylócban aránylag jó a hangulat, legalább is,eddig jó volt, de a falujárók közül az egyik egy paraszttal össze­szólalkozott és azt ölönrugta, ugy hogy ez bizonyos ellen­szenvet vált ki a lakosságból. A Ságujfalusi bányászoknál a hangulat nem valami jó. Az Ete­si bányászok rontsák az ottani bányászok hangulatát minden­féle rámhirekkel. Általában a járás területén függetlenített elvtár aink jól dolgoznak. Kivéve a Earancsberényi elvtársunkat, aki nem érti a munkáját rendesen, Ipolytarnócon a SZÍT. részéről ki< küldött elvtársnő sem megfelelően működik. A járásban nagy az érdeklődés a szavazás iránt, és sérelme­zik az£, hogy egy páran lemaradtak a névjegyzékről. Toldi János: A Salgótarjáni járásban az agitációs munka a múlt héten te'. jes egészében megindult. A járás déli részében a hangulat jó. A Karancsvölgy jól elő van készitva. Na ybárkányban és Kisbárkányban a kolhoz meséiéi lépett fel a reakció. Naí ybárkányban kom&ly hiba, hogy a Párttitkár nem fogadja el az instrukciókat, vállasztások után levállt­juk. A pedagógusok mindenhol aktivan bekapcsolódtak a munkába, a körzetfelelősök jól dolgoznak. iconkán és Kagybátonyban agitációs értekezletet tartottunk ahol átbeszéltüli: az aktuális kérdéseket, Szúpatakon az égés

Next

/
Thumbnails
Contents