MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1956
1956-09-20 31_a/11. őe. - 11/36
T 2 Jelentősen hozzájárultak szervező ás nevelő munkájukon keresztül a káderek felszínre hozásához is, amit mutat, hogy számos gazdasági, állami és pártapparátusban dolgozó elvtárs is a szakszervezetben kezdte meg mozgalmi tevékenységét* A beszámolónak nem az a célja, hogy a szakszervezeti munkát megyénk területére nézve részleteiben elemezze, hanem az, hogy a szakszervezetek előtt álló" néhány alapvető feladat végrehajtásában mutatkozó ered* menyek és hiányosságok tükrében a pártirányítás helyzetét elemezze* Szükséges ez azért is, mert az SzKP. XX* Kongresszusa, valamint pártunk Központi Vezetőségének 1956* július 18-21-i ülésén hozott határozata további nagy feladatokat jelölt meg a szakszervezet k számára is, amelyek megvalósítása a szakszervezetek pártirányitásának megjavítása nélkül szinte lehetetlen* *• szakszervezeti munka pártvezetésének egyes kérdéseiről hozott 1954* november 12-1 KV* határozata óta van javulás a pártszervek szakszer* vezeti munkát irányit', segitő és ellenőrző munkájában, tevékenységében* A XV* emiitett határozata alapján a Megyei fart VB. tisztázta a szak* szervezetek pártirányitásának szervezeti kérdéseit, mert a határozat meg* jelenéséig megyénkben is az a gyakorlat alakult ki, hogy főleg a MB* egyes osztályai tartották a kapcsolatot a munkájuk területével párhusamosan dolgozó szakszervezeti területi bizottsággal, Így pl* a mezőgazdasági osztály a MIíDOSZ-al, ágit* prop* osztály a pedagógus szakszervezettel, Ez azt eredményezte, hogy az egyes szakszervezetek területi bizottságai sok esetben egyoldalú, inkább csak termelési, szakmai jellé* gü segítséget és ellenőrzést kaptak* A határozat megjelenése után a Megyei Párt VB* már Igyekezett közvetlen foglalkozni a megyében lévő szakszervezeti /szakmai/ TB-ok munkájával* Ha nem is tárgy: lta meg a ."egyel Párt VB* konkrétan egyik, vagy másik szakmai szakszervezeti .TB*~ snnkáját, az elmúlt másfél év alatt * bár tárgyalt szakszervezeti munkát - több esetben is nógis a szakszervezeti munkáv 1 kapcsolatos feladatok megrágyaiásánál külön is szabott meg feladatokat az adott területen dolgozó szakszervezet, illetve az ott dolroző kommunisták számára, Így pl* az ifjúság között végzett munka, v gy a pedagógusok között végzett politikai munka értékelésónál, de más jelentések megtárgyalásánál is, Így pl.a TüEDOSZ.-ban dóig zó kommunisták számára 2 esetben is*