MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954
1954-11-11 31_a/9. őe. - 9/178
• v * 4 előretörésének jelét látták, de igy értékelték néhány helyen a középparasztok részvételét is. Néhány helyen ugy vélték, hogy a pártvezetés parancsolgatásból fog állni, mint ahogy Zabar község példája mutatja. Van ellenkező-véglet is, amikor a pártszervezet magára hagyta a népfrontbizottságokat, abba gyenge képességű elvtársakat küldtek, akik nem•tudtak érvényt szerezni pártunk politikájának. Ezért fordulhatott elő, hogy az-akcióprogramokba nem vetették fel több helyen, azokat a fela-< datokat, melyeket a KV, ülés októberi határozata jelöl meg még olyan helyekon is, ahol különben fejlett-párttagok ülnek a bizottságba* A jelölőgyülések alkalmával előfordult, hogy a párttagot nem választották meg, s a Népfrontbizottság tagjai sem támogatták a párttag jelöltet. Sok helyen érvényesülhetett pártunk politikájával ellentétes nézet, hogy ellenséges, kétosmultu elemeket, hanyag kötelezettségeit nem tcljositő egyéneket jelöljenek tanác e ta-gnak és leszavazták o rendes, állami fegyelmet betartó tanácselnököket; A párt meggyőzéssel vezeti a népfrontot. Szert a pártszerveknek sokat kell foglalkozni a bizottságba megválasztott' párttagokkal* Serkenteni, hogy ők kezdeményezzenok, támogassák a KV, határozat végrehajtását elősegitő helyi javaslatokat. Magyarázzák a párt politika- ját, a KV. határozatát most különösen a választás mély demokratizmusát, A Hazafias Népfront vezető ereje pártunkkal az élén a munka-' sosztály. Ezt a vezető szerepét népünk felé a munkásosztály nem mással, mint a nép hatalmának kivívásáért és megszilárdításáért folytatott, kö* vétkezotes-harcával, áldozatos, lelkes, példamutatásával a szocializmus 4* építésében, az uj szakasz politikájának megvalósításában vetett rendíthetetlen bizalmával .Tzerozte meg a Nem lehet ez- másként a jövőben sem. Az elmúlt 10 esztendő példájából mó-ritve a munkásosztály feladatai közé tartozik a jövőben ' is, hogy harcoljon példamutatóan a KV,, határozatának megvalósításáért, a népjólét emeléséért,- egyszóval az uj szakasz célkitűzéseinek megválósitásáért #--Ebben a feladatában, mint ahogy a múltban a munkásosztály a jövőben sem lesz egyedül, Éppen-ez veti fel a munkásosztály vezető ss-e~ ropét-a Hazafias Népfrontban is. Megyénkben azonban mutatkoznak jele:! annak, hogs lebecsülik a munkásosztály szerepét a Népfrontban és elsősorban a Megyei Párt Végrehajtóbizottság felelősségét kell felvetni,