MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954
1954-08-28 31_a/9. őe. - 9/144
. . - í ' Kudela elvtárs: /Összefoglalója/. Azokat az eredményeket, amit gazdasági és politikai térea megyénkben eddig elértünk, azoknak a párt és gazdasági vezetőiknek köszönhetjük, akik hosszabb-rövidebb ideig a.gyakorlatban igyekeztek megvalósítani pártunk politikáját. Pártunk politikájának megválósitása a gyakorlatban azt a harcot, feladatot állította a megyei párt- végrehajtóbizottság elé, hogy keresse meg a legalkalmasabb kádereket a politikai és gazdasági vezetésbe, akik a tömegek mélyéről kerültek ki f aktk a marxizmus-leninizmus nagy eszméjén nevelkedtek és a szocialista haza, a nép iránt határtalan odaadást tanúsítottak. Ezt a feladatot általában végrehajtottuk. A jelentés fő vonásaiban helyesen mutatta meg az elért eredményeket. Olyan káderek vannak már*a párt, állami,/gazdasági vezetésben akik egy-egy fontosabb helyen éveket töltöttek el, felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokkal gazdagodtak, megedződtek a határozatok végrehajtása közben, a felmerült nehézségek leküzdésében és az ellenség elleni harcban. Harc közben, munka közben emelték szakmai, műveltségi, politikai ismereteiket és sokan közülük kiváló eredményeket értek el, kiváló vezetőkké nevelpdtek. Példamutatásuk, áldozatkészségük xsem egyszer volt az uj káderek példaképe, az uj káderek nevelésének leghatásosabb eszköze. A megyei párt- végrehajtóbizottság kádermunkajában azonban súlyos fogyatékosságok is mutatkoztak és ezek kö^ül a legnagyobb, hogy még mindig nem sikerült a káderproblémákat megoldani a megye három legfontosabb területén, a bányászatban, épállomásokon, de az építőiparban' sem. Ennek alapvető oka, hogy a megyei párt végrehajtóbizottságon felelős elvtársak nem ismerik eléggé ezeket a területeket, de főleg az ott dolgozó kommunistákat, s igy sem tudtuk megkeresni a legjobbakat, akik a nehézségek ellenére megállnák a helyüket. De nagy a hiányosság a meglévő káderekkel való foglalkozás és nevelésük terén. Nem vettük idejében észre a káderek hibáit, nem törekedtünk a hibákra irányítani figyelmüket és megmutatni kijavitásuk lehetőségeit. Kádermunkankban iagyfoku türelmetlenség mutatkozik, hiányzik a céltudatos alapos nevelő munka, a céltudatos segíteni akarás. Hiányzik a vezetőit nevelésében a tömegek véleményének figyelembe vétele, de inkább a vélemények tanulmányozása. Igen hiányos a káderek kulturális igényeinek fejlesztése, kiszélesítése. ^ Hiányos munka irányában szükséges igényesség, hogy ráirányítanák a párt, az állami, a gazdasági vezetők figyelmét a vezetés módszereiben megmutatkozó fogyatékosságok kiküszöbölésére, mely legtöbbször pártunk politikájának eltorzításához vezet. Nem kielégítő a harc a vezetésben mutatkozó opportunizmus-liberalizmus ellen sem, nincs még arra példa, hogy a párt, állami és gazdasági vezetők előtt tudományosan feldolgoztu«k volna a vezetés problémáját megyénkben. Ez az oka, hogy különösen az állami és gazdasági vezetők mé-g mindig megmagyarázni akarják az eredménytelenség okát a helyett, hogy forradalmi módon nyúlnának a mutatkozó nehézségek, hibák elhárításához. A bányászatban pld. még kevés az olyan káder, aki érteae ahhoz, hogyan kell a nehézségeket legyűrni.