MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954
1954-05-15 31_a/9. őe. - 9/113
- 9 - - p " J i 2 mizserfai jelenéóg. Itt a Tröaat vezetőségének lesz a feladata, hogy ezt a régen vajúdó kérdést megoldja. Á választmány tegye felelőssé a Tröszt igazgatóját a kongresszusi hót sikere érdekében - persze a további időben is - hogy biztositsák a műszaki előfeltételeket. Azokkal a dolgokkal egye tértünk, amit a Lassan elvtárs elmondott az enyagpazarlás és a szén minősége tekintetében. Ahhoz, hogy a vállalatvezetés eredményes legyen szükséges, hogy a pártszervezetek, szakszervezetek, is sokkal többet törődjenek és sokkal konkrétabban foglalkozzanak vele* A beszámolóban is emiitettem azt, hogy a határozatlan., ság, ami sok tekintetben jelentkezik sokszor a minisztériumtól indul ki, amire a nováki bánya leállításának példáját hozta a lassan elvtárs. Eersze ez nem fedheti a Tröszt vezetőinek a felelősségét. Azt hiszem az a fő tennivaló, hogy maga a Tröszt éppen a feladatainak ismertetében tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kongeresezusi héten olyan termelési eredményeket érjünk el, ami még nem volt Nógrádmegyében. A Megyei Pártbizottság, a pártszeresetek és a szakszervezetek ehhez adjanak meg minden segitséget, hogy a Nógrádi kommunicták, munkások, bányászok a munka frontján a termelés emelésével készülnek a pártkongresszusra. Azt- javaslom, hogy a választmány fogadja el a beszámolót, a határozati javaslatot és bizza meg a Megyebizottságot a határozat végleges szövegének átdolgozásával, III. napi r end. A KV. határozata értelmében a Megyei Pártbizottságnál első, másod titkárt és titkárt kell választani. A Megyei Pártbizottság másod titkárnak javasolja a választmány elé Kudela József elvtársat a Városi Pártbizottság titkárát, Kudela elvtárs a felszabadulás óta pártvonalon és ifjúsági vonalon végezte munkáját. Kudela elvtárs foglalkozása lakatos* Ugy ifjúsági, mint pártvonalon munkáját jól végezte, • 5 hónapos pártiskolat végzett és jelenleg a pártfőis kóla első éves levelező tagozatát végzi. A pártválasztmány Kudela elvtársat II. titkárnak elf . Több tárgy nem lévén ezzel az ülés végetért, K.m.f. f ^ARr^ m,titkár. Hajdú elvtárs: Hajdú elvtárs: