MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953

1953-05-31 31_a/8. őe. - 8/54

ft - 10 ­gozásához. Javasolom, hogy a javaslatba tegyük bele, hogy az elkövetkezen­dő időben a népnevelő értekezleteken a DISZ titkár minden eset­ben ott legyen, hogy a megkapott feladatok után adja meg az ifjú népnevelőket is a feladatokat és tudja, hogy rtilyen fe­ladatok vannak a pártszervezetek előtt. Gyepesi elvtárs: A jelentés tömören és világosan mennyire kipesek utolsósorban azt ? a titkárokat, akik veti fel azokat az ered­ményiét és hiányosságokat, am!fcek a népnevelő munkában felmerül­tek. .; crváth elvtárs referátuma után mi a politikai munka meg­javítását ugy kezdtük meg, hogy elősször a JB. vezetésének szin­vonalat javítottuk meg. Ezen a téren értünk el eredményt, kü­lönösen azon a téren^ hogy a Járási Bizottságon belül az agi­tációs munka irányitasa kollektiv munkává vállt, vagyis min­den osztály kiveszi a részét ebből, hogy ezen keresztül is a* területen az agitációs munka megjavuljon. Ma már elértük azt, hogy elvtársaink többet foglalkoznak lent a területen a titkárokkal. Egyre kevesebb az olyan tapasztalat, hogy a tanácselnököknek adják le az instrukciót és azon keresz­tül bizzák a titkárt egyes sürgős munkák elvégzésével. Az alap­szervezeteinknél a vezetés szinvonalat ugy igyekeztünk megja­vítani, hogy a titkároknál megnéztük^ hogy elvégezni egy-egy nagyobb feladatot es nem hogy milyen mértékben odavaló elem. Azokat nem voltak eléggé alkalmasak le is váltottuk, helyettük olyan titkárokat állítottunk be, akik bátran megtudták magyarázni a dolgozóknak, hogy miért fontos egy-egy feladatnak a végre­hajtása. Elértük azt, hogy titkáraink egyrésze magasabb is­kolai végzettséggel rendelkezik. Sikeralt elérni a titkárok­kal való helyes foglalkozáson keresztül, hogy mostmár a nép­nevelő értekezleteket hetenként tartják meg alapszervezete­inknél. Jól bevált az a módzser, amit a ^egyebizottság javas­lata alapján csináltunk, hogy maguk a funkcionáriusok tatá­snak kisgyűléseket, valamint több időt töltsenek lent a terű­ié ;;en. Ezt a dolgozó parasztságunk is nagyon szivesen veszi. Nagyon szép fejlődés mutatkozik a birálat és önbirálat terén. Hogy ez elértük betudható annak, hogy népnevelőink fokozottab ­ban foglalkoztak az alapszervezeti tirkároJkal. 1.1a már nép­nevelőink is bátran birálják egymást a munka végzéséért ? _ ame­lyen keresztül megtörtént, hogy több alapszervezetnél több népnevelőt leváltottak maguk a népnevelők azzal az indokkal, hogy nem tudják eléggé mozgósitani a tömegeket. A vezetés színvonala megjavításában nem tudtunk döntő eredményt elérni, ami az agitáció tartalmi gyengeségében mutatkozik meg. Számszerűiét tudtuk növelni a népnevelők számát, de nem tud­tuk elérni azt, hogy a népnevelők megfelelő érvekkel győz­zék meg a dolgozó parasztokat egyes munkák elvégzésének jelen­tőségénél. Ili, amikor értékeltük ezt a munkát azt láttuk, hogy ott, ahol számszerüségre mentek ott vannak a legnagyobb hiá­nyosságok, mert jóval gyengébb az agitáció tartalma mint más helyeken. Az agitáció tartalmi gyengeségéből kifolyólag, kü­lönösen az ellenség elleni harc terén mutatkozott meg az a hiányosság, hogy a népnevelőink nem eléggé tudták leleplezni az ellenség megnyilvánulásait. így nem tudtuk leleplezni a kle­rikális reakció és a kulákság aknamunkáját sem. Különösen a klerikális reakció vonalán van javítani való. Ez adódott ab­ból, hogya népnevelők egyrésze maga is klerikális befolyás alatt áll, nem eléggé tudtakkiállni a dolgozó parasztok elé. ./.

Next

/
Thumbnails
Contents