MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-10-22 31_a/8. őe. - 8/197
A na L sztmáayaaic kívánom bejelenteni, hogy ahét folyamán volt a Trösztnek egy olyan értekézlete, ahol a felsőbb szervek most jöttek rá, hogy a bányász vonalon baj van. Maga Kusnyér elvtárs elmondta, hogy a minisztréium 150.000 Ft-ot adott azért, hogy a versenyt élénkítse fel. Hiba volt az, hogy a Tröszt részéről a verseny első félév után elaludt, ami nem kismértékben rányomta a bélyegét a harmadik negyedév tervének teljesítésére. Általában a szocialista^munkaverseny szervezésénél hiba volt a Tröszt részéről, hogy a versenyt beszüntette. Én szeretnék javaslatot tenni a nagy választmány felé a dolgozók törődésével kapcsolatban. Hem kismértékben függ a tervek teljesítése attól, hogy mennyire törődünk a dolgozókkal. Az biztos és vitathatatlan, hogy tél előtt állunk, de ha megnézzük különösena kolonizált dolgozók lakását látjuk, hogy nagy hibák vannak ezen a téren. Az egyik kétszeres sztahanovista elvtárs felvetette, hogy mondják meg az elvtársak, ho^an dolgozzak tö-bet és jobban, ha éjszaka azon töröm a fejemet, hogy mikor szakad rám a gerenda. Meg kell mondani elvtársak, hogy nemcsak bogaras a lakás, hanem még sikló,kígyó is bement olyan nyílás van a szobába. Ahogy a iakáshivatal fogadja a dolgozókat, az elvtársak több, mint sok, A bérezés terén is sok hibák vannak. Ezen a téren is igen sok a tennivaló és ha ezt kitudjuk majd javítani, nagyban előfogjuk segíteni a tervek maradéktalan teljesítését. Torják elvtárs által felvetett sztahanovista kérdést, feljegyeztem magamnak, amit megfogok nézni a legrövidebb időn belül. Végül az lenne a javaslatom a Megyebizottság feléj, hogy egy brigád, araennyire lehetőség van, vizsgálja meg ugy politikai, mint műszaki vonalon azokat a ' dolgokat, amelyek fékezték a terv teljesítését. Javaslatot szeretnék beterjeszteni. Több elvtárs a hozzászólásában felvetette a műszakiaknak sok esetben az ingadozását, én javasolnám, hogy a műszakiak részére egy ankétot rendeznének, vagy a Megyebizottság, vagy pedig a SZOt, Megyebizottság, ahol a műszakiak elmondanának az ő nézetüket, mik a hiányosságok a tervek teljesítésénél és ezen keresztül javítani a munkát. Az építészet területén is komoly lemaradások vannak, én javaslom, hogy az élenjáró dolgozókat, sztahanovistákat és szintén tartsunk ankétotj és ennek tapasztalata alapján javítanánk meg a munkánk . A második napirendi pont értékelésénél súllyal a bányát tárgyaljuk hiszen lényegében a terv teljesítésénél itt van a legnagyobb probléma, mert ipari üzemeink többsége a tervét teljesiti és itt komolyabb hiányosságok- egy-két üzemtől eltérően nincsenek. Én magam is erről a nehezebb területről szeretnék néhány szót szólni. • / . ernáth elvtárs; Kelemen elvtárs;