MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953

1953-10-22 31_a/8. őe. - 8/191

- 4 ­lifl Konkrétan ki kellett volna hozni egy jó és 6 rosszul teljesítő községet* Nem ad a beszámoló gyakorlati érveket a mezőgazdasági terv teljesítéséhez Meg lehetett volna emliteni egy-két tszcs-t mint pl: a szécsényi járásból Jlógrádmegyer tszcs-t, ahol női vezetők vannak, élenjárnak a szántás-vetésben és a vezetőség jó példáján keresztül mozgósitani tud­ják a tagokat is a terv teljesítésére. Bizonyára megyei viszonylatban is lehetett volna még több községet, vagy tszcs-t is megemlíteni. Tudjuk azt, hogy az egyénileg dolgozó parasztság szá­ma 52 %- és ezzel sem foglalkozott a beszámoló, pe­dig az osztályharc falun élesebb, mint bármikor. Az uj kormányprogramm óta értünk el eredményeket azon a téren is, mintahogy az első napirendbenis foglalkoztunk azzal, hogy az ellenségnek nem sikerült október l-re feloszlatni a tszcs-kat, sőt elmondhat­juk, hogy a tagság nagyobb része a tarsas gazdálkodás mellett van. A beszámolónak kellett volna azzal is foglalkozni, hog; a termelőszövetkezetekből az ellenséges elemek eltávolítása után hogyan javult a fegyelem, hogy növe­kedett utána a tervek teljesítése, mire kell még fel figyelni a továbbiakban, hogy elősegítsük a tszcs-k megszilárdítását, A munkafegyelem megszilárdítása terén is csak az ipari dolgozók családjaival való foglalkozást emliti a beszámoló, A tszcs-kat is csak ugy tudjuk megszilárdítani, ha a tagokkal rendszere­sen foglalkozunk, bevonjuk őket a munkába, mert csak igy tudjuk megvalósítani azt, hogy állandóan felfelé Íveljen a termelés a mezőgazdaságban is és igy tudunk a kereskedelmi szerződéseknek is eleget tenni or­szágos viszonylatban. Az a meglátásom, hogy a parasztságnál a tervektelje­sitése, a tszcs-k megszilárdítása szorosan összefügg az ipari vonalon való tervek teljesítésével, : Én nagyoroszi viszonylatban szeretnék egy pártszót szólni, A pártszervezet nem megfelelő munkáját mutatja az is, hogy megengedte nálunk a tszcs-ben, hogyha valaki 10 munkaegységnél többet dolgozott, akkor azon felül nem Írták be neki a munkaegységet* z igen helytelen volt a pártszervezet részéről, tízért történt meg az nálunk, hogy a dohányt mind be kellett szántani, mert nem volt kedvük a dolgo­zóknak dolgozni, mivel 10 munkaegységen felül ugy sem irták be. Hiányosság van olyan formában is a mi pártszervezetünk nél, hogy amikor megbírálják a párttitkárt, azt nem fogadja el, hanem visszavág, Igy volt pl: a legutóbbi taggyűlésen, egyik. elvtáj?snő megbírálta a- párttitkárt, és nem fogadta el a bírálatot. Kérném a Megy ebi zcttságot, hogy a bölcsödé ügyet vizsgálja ki, amit már emiitettem a Nádasdi elvtárs­nak, í A jelentés megmutatja a bányászatban elért ered­ményeket, azonban rámutat a hiányosságokra, ami hoI| r X e íer^^lS Í ÍÍ!!ísWe^tó a Sá a eg|£g MAyMiga^

Next

/
Thumbnails
Contents