MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952

1952-11-06 31_a/7. őe. - 7/217

Meg kell mondani azt, hogy termelőcsoportjainknál ezen a területen problémák vannak. Tudjuk azt, hogy a kormány határozatoknak a végrehajtált ő rájuk is vonatkozik, de ennek, a betartésáhez szükség van jó politikai nevel* mun­kára. Szégyen az'ránk nézve, hogy megyénk területén a kulákség beadr'si kötelezettségének búzából, napraforgóból és ku­koricából csak 50%-ban tett eleget. • " A lagmagy bb hiba az, hogy a mi elvtársaink sokat beszél­nek a kulákság elleni harcról, de a látszat mégis azt mutatja, nem nem cselekednek ellenük megfelelően. A kulák ség ellen nem leirt csak időnként harcolni, mert akkor az ellenség nagyobb romboló munkát tud végezni. A kulák­ság ellen csak állandóan lehet harcolni. Tehát fontos az, hogy a faluban a kulákot mindenki ugy ismerje mint kulák, ne pedig ugy hogy Jánosbácsi, vagy Józsibácsi. Termelőcsoporjainkon belül ia a csoporttagok azt vetik ^^J fel, hogy nem tudják beadási kötelezettségüket teljesí­teni, mivel ebben az évben rósz volt a termés. Mindez adódik abból egyrészt, hogy az aszájos esztendő következ­tében kevés termát, másrészt pedig abból, hogy TSZCS-ink rosszul gazdálkodnak. Ennek betudható az, hogy vannak olyan csoporttagok, akiknek csak 50-40 munkaegységük van. Hiányolom a Bernáth elvtárs beszámol 'jáb'l, hegy a párt­szervezetek munkájával nem foglalkozott kellően. Pedig a hiányosságaink ezen a területen is megvannak. Ha mi Pártszervezeteinket megerősítjük, akkor ezzel erősödnek TSZCS-ink is. Pártszervezeteink megerősitcséaek legfon­tosabb eszköze az oktatás ixályva vitele, amellyel ma is egész napirenden foglalkoztunk. Itt nem az a hiba, hogy az elvtársak nem akarnak tanulni, hanem a hibát abban kell látni, hegy nem akarnak egyes elvtársak tani tani. Nem igaz az, hogy a dolgozók nem akarnak tanulni, éppen ugy nem igaz, mint a hegy az orosz munkásosztály nem akart forradalmat. Pontos az, hogy az elvtársak a termslőcsoportokban meg beszéljék azt, hogy miből fakadnak a hibák, mert az ed­.digi tapasztalat azt mutatja, hogy azokban a t rmelőcso" portokban, ahol már-ezidáig megbeszélték a fenálló hiá­nyosságok okait, ott mutatkozik is javulás. Rá kell vi­lágitani arra, hfgy a hiányosságok láttára az ellenség nagy romboló munkát tud végezni. Továbbá pártszervezeteink feladata az is, hogy & termelő­csoportjainkat felékészitsék a zárszámadásokra, hegy ez­zel is az esetleges veszélyéknek a kezdetét vegyék. Yalah elvtárs: Bernáth elvtárs a beszámolójában a begyűjtés és a TSZCS. területéről tájékoztatta a választmányt. Salgótarján járás a begyűjtésből: kukoricából 88.3$, burgonyából 98.1%-ra áll, de sokkal rosszabb a napraforgó, mert ez csak 56.6%-ra teljesitette. • A

Next

/
Thumbnails
Contents