MDP Nógrád(-Hont) Megyei Választmányának (1954-tól Pártbizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1952
1952-11-06 31_a/7. őe. - 7/200
6 ÍPO De ezeknek az elvtársaknak a kicserélésére irányt vettünk és uj elvtársakat állítottunk be a helyükre* Előfordult pl: a dróthuzó üzemben, hogy amikor a propagandistának a szemináriumot kellett volna megtartani, jött egy sürgős munka és a prop. szeminárium helyett, ezt a sürgős munkát végezte el. Persze ez az oítatas rovására ment. Ez az elvtárs felelőségre lett vonva. Ha megnézzük az ellenőrzéseket, hiányosságok tapasztalhatók itt is* Az elleaőrök jól kivannak válogatva, csak a munkájukat nem végzik el. Nem végzik el olyan értelemben, hogy elmennek ugyan a szemináriumra, ott nem szólnak semmit, nem imák be semmit az ellenőrző könyvbe, s amikor vége van elmennek, A DISZ. oktatás területén is vannak eredmények és hiány© ságok. Szeretném felhivni a DISZ. Megyebizottságnak a figyelmét, hogy a DISZ. oktatásban az ellenőrzésre nagyc gondot forditsanak. Ne történjen meg olyan eset, mint a MTH-nál, hogy az oktatás már két esetben elmaradt. Nádasdi elvtárs foglalkozott előadásában a tanuló félnapok kivévésévei. Erre mi is irányt vettünk és már egy hónap óta ki is vesszük a tanuló félnapokat rendszeresen. Azonban hiányosságot látok abban, hogy a PH. programát 12.-én kapjuk meg, Kérdezem én azt, hogy 2 6ra alatt lehet-e mozgósítani 2,ooo embert az előadásra. Voltak esetek, amikor mozgósítottuk a dolgozókat, meg is jelentek szép számban, de akkor az előadás nem volt megtartva. Erre kórem az Ágit. Prop, Osztályt, hogy az ilyen hiányosságokat szüntessék meg # Mi is irányt veszünk arra, hogy a munkában meglévő hiányosságokat kijavítsuk. Barta elvtárs: • Elvtársak a Bolsevik Párt XIX. Kongresszusa fokozatosan aláhúzta a pártoktatás jelentőségét és ez a járási Pártbizottság tagjaira, de minden párttagra fokozott feladatot hárit a tanulás terén. Mi, ahogy értékeltük a pártoktatást megállapítottuk, hogy a párttagság elméleti színvonala fokozatosane emelkedik, ami meglátszik a termelésben, a begyűjtésben és általában a soron-lévő feladatok megoldásában. Egyre több és több elvtárs vesz részt pártoktatásban. Az idén sokkal töob pártonkívüli akart részt venni a pártoktatásban, mint a múlt évben, de ezt a Megyebizottság véleménye alapján leállítottuk. Van olyan eset is, nogy a pártonkivüliek egvrésze próbál anyagot szerezni / pártoktatás anyagát /és illegálisan akarnak tanulni, külön akarnak maguknak tartani szemináriumot. Ha megnézzük az elmúlt oktatási évet a járás területén amikor a tagság 5o jt-a volt bevonva és ebből kb, 48 JÍ-a végezte el a szemináriumot. Most a párttagság 65 #-át vontuk be az oktatásba. 2.1oo főből l,7oo, 1.8oo párttagvesz reszt jelenleg az oktatásba. A párttagság nagyrésze, aki be van vonva oktatásba örömmel vesz részt pártoktatásban. Már az első foglalkozáson szép kihívások és felajánlások voltak* Pl: Szanda kihivta Terény községet, vasv a mohorai gépállomáson 17 felajánlás, versenykihívás történt az oktatás terén, A propagandistáknál is kezd kialakulni a verseny-saellea. laczkó elvtárs a gépállomás igazgatója az egész megye propagandistáját kihivta versenyre, gaídlsíar^^ á11 * felea ^ ével i«. *** szintén propa. / .