Hausel Sándor: Pásztó Mezőváros 18. századi társadalomszerkezetének és lakosságának kialakulása - Tanulmányok Pásztó történetéből 5/1. (Pásztó, 1999)

I. BEVEZETÉS

ben láthassuk a folyamatosságot és az újat az emberek vonatkozásában, azokéban, akik egyszerre voltak aktív s passzív alakítói Pásztó történetének. E folyamat feltárásában elsősorban tehát az anyakönyvi bejegyzések feldolgozása volt az eszköz. Mivel minden történetírás sarkköve a forrás, nem lehet közömbös, mennyire hagyatkozhatunk Pásztó egyházi anyakönyveire. A 18. század első felében a mezőváros legfontosabb „hivatalos" fóruma és annak tükröződése az egyházi élet volt. Jellemző, hogy e korból a mezőváros életének csak az anyakönyv az egyetlen szisztematikus iratanyaga. A település tanácsának jegyzőkönyvei 1759-től kezdődnek és a mezővárosok életére, tevékenységére részletes adatokat tartalmazó főbírói, borbírói, jegyzői, városgazdái iratok és elszámolások sem maradtak ránk. A kor szintjén semmilyen más forrás nem tartalmaz annyi személyes vonatkozást, mint az anyakönyvek. Hiányosságaik ismerete s kritikája nem jelentheti adataiknak mellőzését. Felvetődhet azonban a kérdés, szükséges-e ismernünk személyek szintjén a települést, vagy elég ha tudjuk, hogy mikor hányan laktak benne s mikor mennyi szőlőt s gabonát termeltek, mikor volt benne tűzvész s mikor ki volt a birtokosa? Ekképp ugyan megérthetjük életének egy-egy részterületét, de nem történetének teljességét. A török uralom végét Pásztó ugyan többszöri meneküléssel, népességének fogyásával, gazdaságának hanyatlásával, mindemellett 17. századi lakosságának, birtokosainak, gazdasági tevékenységének - ha sérüléseket szenvedett is -, de átörökített folyamatosságával érte meg. A 18. századi történetírók is kortársként úgy vélekedtek róla, hogy múltjában népesebb, gazdagabb város volt Pásztó. A törököt, németet, kurucot, labancot átvészelt lakosság nagy becsvággyal vágott neki az újjáépítésnek. S nem kisebb célt tűztek maguk elé, minthogy megszerzik a szabad királyi városi rangot, noha a települést gazdasági potenciálja ezidőben nem sokkal emelte a járás többi falva fölé, sőt nem egy esetben alattuk maradt. Az ekkor már 4 évszázados mezővárosi státus, amely 1407-től a budai polgárok jogainak gyakorlását adta meg lehetőségként, valamint a török után a birtokokat s birtokosokat érintő újrarendeződés kiváltotta érdekellentétek