Rajeczky Benjámin: A pásztói apátság az újkorban 1526-1950 - Tanulmányok Pásztó történetéből 2. (Pásztó, 1991)
II. fejezet Wellehrád kísérlete. 1699 - 1776
kerül érintkezésbe a jobbágyokkal és a lakossággal. Kolostori háttér nélkül Cziganek a maga szerzetesi ruhájában is csak egy idegen birtokosnak földesurakkal és plébániával egyaránt tulajdonjogi vitában álló képviselője volt. Nezorin a beiktatás és a királyi leirat biztosítékában bízva nem vette komoly figyelmeztetésnek Cziganek panaszkodó leveleit. Nem látta be, hogy egyetlen rendi képviselő nem képes egyszerre háztartást berendezni, feszerelést és állatokat beszerezni, munkásokat ellenőrizni, birtokokat bejárni, ismeretség és kapcsolatok után nézni, akadékoskodásokat és ellenállást leszerelni, főként pedig peres ügyek után járni: mindezt csupán a latin nyelv birtokában, melyen csak a literátus emberekkel érintkezhetett. Feltéve, hogy egészen kivételes képességekkel rendelkező egyéniséget bíznak meg ilyen feladattal: még annak is szüksége van legalább néhány ügyes megértő társra, akikkel gondjait megosztja. Az egyedülálló kiküldött munkája hamar elárulta Nezorin másik hibáját is: nem megfelelő embert választott a beilleszkedés kényes feladatára. Cziganek egyetlen kezdeti lépése váltott ki kedvező visszahangot az új környezetben: mikor a nincstelen apátsági jobbágyoknak igásállatokat vásárolt, hogy belekezdhessenek a gazdasági munkába. De a lépten-nyomon tornyosuló nehézségek hatására mind gyakrabban veszítette el önuralmát, nemcsak az ellenfelekkel, hanem a nemrég megsegített szolganéppel szemben is (ezeknek nyelvét nem értette). Apátja kénytelen volt szigorú hangú levélben figyelmeztetni, hogy a szolganépet sem bottal, sem másféleképpen ne verje. Azt viszont a tájékozódásra kiküldött Zborka Metód és a pilisi apátsághoz tartozó Csákány gazdasági vezetője, Widenmann Bernát jelezte beszemolójában, hogy Cziganek teljesen magára hagyatva, emberi és anyagi támasz nélkül állt az idegen, ellenséges környezetben. A sörfőzői szállást is Foglár kanonok tiltakozása mellett és a főzőmester kiszorításával tudta biztosítani, élelmezéséről pedig Csákányból kellett gondoskodni. Az talán enyhített volna állapotán, ha viszonya az új plébánoshoz, Bánóczy Jánoshoz felmelegszik. De ő Wellehrádról Zolnay információi alapján azt a tévhitet hozta magával, hogy az apátsági területen álló plébániatemplomban is apátsági emlékekre akad, természetesen a plébános nem kis bosszúságára. 71 Az 1714-es beiktatás után helyzete a birtokosokkal és a várossal szemben javult ugyan (amit az is mutat, hogy a vetőmagban megszorult Pásztó az apáthoz fordult segítségért), de Cziganek már belebetegedett a gondokba. Utódául a tapasztalt gazdálkodó Gonczik Péter érkezett 1715 februárjában, megtartva maga mellett elődjét, hogy annak információit felhasználja, meg maga se maradjon egyedül. Az új rendi képviselő megérkezése alkalom lett volna más légkör kialakítására a plébániával is. Telekessy halála után 1715-től az új püspök, Erdődy Gábor nem nézte ellenszenvvel az apátság jelenlétét. 1714-től új plébános is került Pásztora, Bakabányi János. Mindez új indíték volt a barátságos egyezkedés újrafelvételére. Nezorin azonban az 1714-es királyi leiratra támaszkodva határozottan a Zolnay-örökség alapján maradt, feladatául tekintve annak megvédését. így aztán néhány szántóterületre a Kövicses partján az apátság és a plébánia egyformán számot tartott, ami szerencsétlenségükre, úgy szembeállította egymással az új jószágkezelőt és az új plébánost, hogy 10 éves szomszédságuk alatt nem tudtak barátságos szót váltani egymással. Ennek következtében Gonczik munkája ugyanolyan nehézségek között zajlott, mint 71. BÉKEFI, II. 68-71. p.
