Rajeczky Benjámin: A pásztói apátság az újkorban 1526-1950 - Tanulmányok Pásztó történetéből 2. (Pásztó, 1991)

III. fejezet A ciszterciek egri gimnáziuma. 1776 - 1948

nak titulálja magát, és elérte, hogy Pilis és Pásztó jövedelmét az egri gimnáziumhoz kapcsolták, s annak kezelését az ottani elöljáróra bízták.

142 Az egri püspök egy évre még vállalta a gimnázium ellátását tanerőkkel, tovább azonban az egri más szerzetházakhoz utasította az apátságot. Beitler nem volt megelégedve a gazdaságok részleges átengedésével, és a teljes intézkedési jogot követelte. Zűri vállára meg a következő tanév ellátása nehezedett tanerőkkel, a folyó év anyagi fedezetével együtt. Tudta, hogy Beitler járatlan és megbízhatatlan az anyagi ügyekben. Kapóra jött tehát, hogy 1778 elején, mikor a pásztóiak átköltöztek Egerbe, Vörös Antal főigazgató úgy látta, hogy nem tudnak kijönni elöljárójukkal. Értesítését felhasználva Zűri konkrét adatokkal világosította fel a helytartótanácsot saját munkájáról az iskola ügyében (ahová már 6 magyar növendéket vett fel, és szánt tanárnak), valamint Beitler anyagi megbízhatatlanságáról, jelezve, hogy apáti feladatának teljesítése elsősorban Eger szempontjából szükséges, és megfelel a királyi megbízásnak. Feliratának eredményeképpen a helytartótanács beleegyezett, hogy Beitlert leváltsa. Ez 1778-ban meg is történt. Az új elöljáró, Plachy Cyrill 5 új fogadalmas rendtag kíséretében érkezett Egerbe, közülük 3 egyetemi tanulmányokba kezdett.

143 Beitler - nyilván az apát bosszújától tartva - a királynőtől tábori papi kinevezést kért, hogy ne kelljen Wellehrádra mennie. Először a prágai katonai kórházban vállalt szolgálatot, majd Lipótváron mint tábori plébános működött. Rehabilitációja céljára szerezte be a fentebb idézett nyilatkozatokat. Sorsáért ismét Wellehrád politikáját hibáztathatjuk: konvent nélkül, megfelelő szerzetesi környezet, társadalmi háttér hiányában még a jó szándékú egyének is mérlegelés híján, saját felelősségükhöz (mondhatnánk: felelőtlenségükhöz) szoktatva kénytelenek sürgős tennivalójukat megoldani. Vezetői képességüket sem mutathatják ki, ha egy vagy két alattvalójuk éppen ellenzéki vagy összeférhetetlen természetű. Ezeket egy nagyobb létszámú együttes normálisabb tagjai ellensúlyozhatják. Sajnos, az apátság pásztói történetéből az a benyomásunk szűrődik le, mintha Wellehrád nem annyira egy kényes feladat megoldásához jól felvértezett, kiválogatott személyzetet rendelt volna egy missziós terepre, hanem jórészben olyanokat, akiket otthon szívesen nélkülözött. (Erre indít Hermann Engelbert megjegyzése is az első három évtized eredményei láttán. Hermann ti. azt írta 1742. december 1-i levelében, hogy azok nagy része, akiket Wellehrádból Magyarországra küldtek, nem alkalmas a rend újjászervezésére, mert nem hatja át őket az igazi szerzetes szelleme.

144 Beitler esetében még két hibaforrásra kell rámutatnunk. Az egyik Zűri apát, aki a jelek szerint sejtette, hogy a rend érdekelt az iskola ügyében, de hallgatással igyekezett a háttérben maradni, erről pedig értesítenie kellett volna éppen a pásztói elöljárót. A másik a tanügyi bizottság. Ennek tisztában kellett lennie afelől, hogy ilyen fontos ügyben az apát nélkül nem lehet dönteni; ennek ellenére tulajdonképpen szabályellenesen kész helyzet elé állították Wellehrádot, a rég tervezett önállósítás megvalósításának reményében. 142. Uo. 423. p, BÉKEFI, III. 362. p. 143. BÉKEFI, II. 446. p. 144. Uo. 95-96. p