Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

ISMERT IRATTÍPUS - FÖLTÁRULÓ TARTALOM - G. Toronyi Judit: Földbirtok és választójog a dualizmuskori Nógrád vármegyében

tartott előadásában 22 ismét visszatért a kataszteri iratokban rejlő lehetősé­gekre, amennyiben a kutatás tárgyát a falusi társadalom képezi. Elemzésemben Nógrád megye kataszteri iratait használtam fel a válasz­tók birtokainak nagyságrendi feltárásához, jóllehet a források hiánya miatt a dualizmuskori községekben végzett vizsgálat csupán a mai magyarországi területekre korlátozódik. Nógrád vármegye 1892. évi választóinak nagy száma nem teszi lehetővé a földbirtok jogán választójoggal rendelkezők feldolgozását minden község esetében. Ezért különböző szempontok szerint választottam ki községeket, amelyekben azt vizsgáltam, hogy milyen összefüggés van a település népes­sége, földbirtok jogán választóinak létszáma és a birtokviszonyok között. Az egyik válogatási szempont az volt, hogy legyen a községek között olyan, amelynek a határában nagybirtok terül el. Igyekeztem olyan települést ke­resni, ahol a nagybirtokos a választói névjegyzéken is szerepel az adott he­lyen. A fenti válogatási szemponttól eltérően megvizsgáltam olyan községe­ket is, ahol nem volt a falu határában nagybirtok, csak közép- illetve kisbir­tok. Gazdálkodásra alkalmas, termékeny földdel rendelkező terület, vagy rossz minőségű, terméketlen földje miatt nem kifizetődő rajta a mezőgazda­sági művelés - ezt is megnéztem, amikor a földbirtokok nagyságára és a vá­lasztók létszámára gyakorolt hatásokat elemeztem. Van-e ipari üzem vagy bánya a falu határában - feltételezésem szerint ennek a tényezőnek is befo­lyással kell bírnia a földbirtok jogán választók létszámára, és a faluban elhe­lyezkedő birtokok nagyságára. A válogatás eredményeképpen 17 olyan községet sikerült találni, ame­lyek megfeleltek az általam kijelölt válogatási szempontoknak, és a telepü­lés kataszteri iratai is rendelkezésemre álltak. A következő táblázat a kivá­lasztott települések választóinak a jogosultsági kategóriák közötti megoszlá­sát mutatja. 3. táblázat: A kiválasztott községekben a választói jogosultság megoszlása 1892. évben Község Régi jog (fő) Földbir­tok (fő) Házbir­tok (fő) Jövede­lem (fő) Értelmi­ség (fő) Összesen (fő) Bánk ­65 ­2 3 70 Barna ­17 ­2 2 21 Berkenye ­31 ­­1 32 Bokor ­46 ­1 1 48 Diósjenő 2 137 ­6 4 149 Endrefalva ­43 ­3 4 50 22 OROSZ 1987. 356-370. p.

Next

/
Thumbnails
Contents