Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Rácz Attila-Koltai Gábor: A kisemmizett forradalmár, avagy „semmi sem örök, csak a változás, mondta Hegel"

val tegeződtek, így anyád, meg úgy anyád, az a minimum volt. A pofon a harmincas szám mellé kijárt.

28 Engem ez mint gyereket nagyon bántott, mert a fater volt ott a góré. Az összes zsidó ott maradt, mert a faternak jelentenie kellett. A fater írta a jelentéseket, hogy az izraeliták elvonultak, cigányok sincsenek, az életét tette fel a fater, hogy életeket mentsen. Ahogy jött a front Budapestre, sokan hajlakoltak, leléptek, katonaszökevények eldobták a fegyvert, mit csináltak volna akkora hadsereggel? Semmit. Nálunk ezekben az árok-óvóhelyekben el lehetett bújni. Ez azért is jó volt, ez borzasztó életmentő nyomortanya volt, mindenfelé volt kijárata, és itt a gyerekek is úgy voltak beidomítva, óvodáson felül már, aki idegen arcot lát, ha nem ismered a bácsit, vagy azt a nénit, vagy azt a nagyobb fiút, akkor szólni kellett. Mindjárt az első lakásba be, végigment a drót, mint egy áramütés, hogy egy idegen van bent. Akinek balhéja volt, tűz ki az ablakon az utcára, és be az erdőbe, ott volt a kispesti „Epres-erdő", egész a Ferihegyig el lehetett menni az erdőben. Vagy volt egy szennyárok, a büdös árok, nálunk az nyitott volt, olyan mély volt, mint Miskolcon a Szinva-patak. Ha volt benne víz, az oldalán végig tudtál menni, elmentél az Üllői útig, és ott végig a Határ út mellett, ott végig ki tudtál menni, ahol most a hármas villamos jár. Ott mindenki le tudott lépni, a fater meg megmentett mindenkit. Doktorok is laktak ám a nyomortanyán, vagy kommunista érzelműek voltak, vagy lecsúszott emberek voltak. Mert sokan nem tudják, azt hiszik a nyomortanyán késdobálók voltak. Nem! Ott zongoraművészek voltak, a mi szomszédunk egy kalapos volt, akinek a Váci utcában volt üzlete. De befuccsolt, nem bírta fizetni az adót, aztán kidobták a kéglijéből is, meg mindenhonnan, elúszott az üzlet, és a mi szomszédunk volt a nyomortanyán. Persze, akinek a rokonok segítettek, gyorsan eltűzött onnan. Ez a dr. Sz. volt a V. rokona. Ez egy zsidó ember volt, a fater kinevezte őt - nem volt ez soha doktor, valami ügyvéd volt -, a fater átette a háború alatt, hogy orvos, elhozta oda a V.-t, mert biztos Budán már majréztak. A dr. Sz.-t mi csak úgy hívtuk, hogy lódoktor, mert tudtuk, hogy nem frankó doktor, a fater meg mindig mondta, gyerekek, nem szabad azt mondani, hogy lódoktor, a bácsi rendes doktor. Mondtuk, anyám is azt mondja, hogy lódoktor! »Lovat is meg tud gyógyítani, de embereket elsősorban.« Elég az hozzá, padló volt a nyomortanyán, kiszedték a szekrény alatt a homokot, üreget csináltak, és a felesége is ott bujkált, meg a V. is. Ha valami jött, ráhúzták a szekrényt, nem lehetett látni, hogy a padló alatt van. O meg a Budát jelölte meg, hogy ott milyen emberek megmentették az életét, holott a nyomortanyán bujkált, a fater védnöksége alatt. A nyomortelepek II. világháború előtti történetéhez ld.: GYÁM 1992.