Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Szakolczai Attila: Az 1956. október 31-i szovjet döntés lehetséges magyar okai - Karhatalomból nemzetőrség

latkozattervezetet, amely a SZOT, illetve a budapesti főosztály nevében szó­lítja fel a rend helyreállítása és védelme érdekében fegyveres szolgálatot vállalni hajlandókat jelentkezésre; a két nyilatkozatot még aznap este közöl­te a Kossuth rádió. Kirajzolódtak a kormány támogatása érdekében felállítani tervezett kar­hatalom körvonalai, s másnap megkezdődött a jelentkezők felfegyverzése. A Deák térrel egy időben a Köztársaság téren is megkezdődtek az új kar­hatalom felállításának előkészületei, ott a kerületi pártbizottságokat instru­álták, a szervezés bázisának pedig a kerületi kiegészítő parancsnokságokat jelölték ki. Mivel a történeti irodalomban kizárólag a fentiekkel ellentétes megálla­pítások vannak, szükséges azokat röviden áttekinteni. Beck Tibornak a böl­csészkarról írott munkájában különböző dátumok találhatók a bölcsész nemzetőrség megszervezésével kapcsolatban. Szerinte annak felállítását ok­tóber 25-én sürgette Földes László, a diákbizottság küldöttsége pedig még ugyanezen a napon „a hallgatók felfegyverzésének és nemzetőrség megala­kításának szükségességéről" tárgyalt a Deák téren Kopácsival. 51 Kopácsi ugyan elhárította a javaslatot, ennek ellenére Vincze György október 26-án megkezdte a szervezést. 52 Pozsár István még aznap azt követelte Hárs Ist­ván belügyminiszter-helyettestől, hogy a nemzetőrségbe a Nagy Imre-párti fegyveres felkelőket is vonják be, október 28-án pedig, a fegyverszünet beje­lentését követően 200 diákot fel is fegyverzett a budapesti főosztály. 53 Beck első állítása nyilvánvalóan valamelyik forrásának kronológiai té­vesztésén alapszik, hiszen elképzelhetetlen, hogy Földes László, a Katonai Bizottság keményvonalas tagja a fegyveres harc másnapján fel akarta volna fegyverezni az akkor még általánosan a fegyveres felkelők vezetőinek vélt diákokat. Ilyen utasítást csak október 28-án, az új vonal elfogadását, az egyetemi hallgatók és a fegyveres felkelők különbözőségének belátását kö­vetően adhatott. Nemcsak az időpontot, hanem a megbeszélés tárgyát tekintve is téves az, amit Beck Garamvölgyi Zoltán 1966-ban megjelent visszaemlékezése alap­ján a bölcsész diákbizottság és a budapesti főosztály első tárgyalásáról állít, amelyre valójában nem október 25-én, hanem 26-án került sor, tárgya pedig nem a bölcsész nemzetőrség megalakítása, hanem a felkelők fegyverletétele volt. 54 A diákbizottság közvetíteni próbált, felajánlották Kopácsiéknak, hogy 51 BECK-GERMUSKA 1997. 86. p. 52 BECK-GERMUSKA 1997. 75. p. 53 BECK-GERMUSKA 1997. 88. p. 54 ÁBTL 3.1.9. V-150007/3. Székely János jkv., 1957. április 2.; ÁBTL 3.1.9. V-150007/5. Vári József jkv., 1957. június 27.

Next

/
Thumbnails
Contents