Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Gyarmati György: A hivatásos áldozat és a hivatásos hóhér a Rákosikorszakban, az 1950-es évek elején

„jogosítványa" - Rákosit leszámítva persze -, hogy bárhol, bármikor és bárkinél úgy kutakodjon, mint az ÁVH-nak. A pártirányítás alatt üzemelő gazdaságtól a kultúráig, a minisztériumoktól a faluszéli présházakig, az úgymond provokatív templomi harangozástól a bányavíz betörésekig, kontroll nélkül állapíthatta meg - adott esetben már a vélelmezett szándékban is - a szabotázs, az összeesküvés, illetve a kémkedés-hazaárulás „tényállását". Az Államvédelmi Hatóság erre volt rendszeresítve, s - ahogy őket a korban hívták - „a párt ökle" mindenütt meg is találta az aznapi ellenséget, pontosan úgy, ahogy Rákosi Mátyás instruálta az egész országot a Rajk-pert követően elmondott felhívásában. Volt ennek egy strukturális, hatalomszociológiai sajátossága is. Péter Gábor szervezete mindennek utánajárt, amit a pártvezetés fórumain kivizsgálandónak ítéltek, illetve - értelemszerűen - amin Rákosi közvetlenül rajta tartotta a szemét, amire utasítást adott. Ez következett a pártdiktatúra intézményi-szervezeti drilljéből és a politikai rendőrség funkcionális szerepköréből. Az ÁVH-nak mindezek mellett is maradt „szabad kapacitása" saját szakállára rendet tartani és - még inkább - rendet vágni az alávetett népesség körében. Azaz, nem csupán a párthatalom éber őre, a diktatúra funkcionális rohamosztaga feladatát látta el, hanem egyben kontroll nélkül garázdálkodó zabolátlan szabadcsapat is volt. Kontroll nélkül, de - még csak nem is hallgatólagos - „felhatalmazással" működött. A rnindenütt és mindenkiben ellenséget prejudikáló éberségi hisztéria ekkoriban nem kiegészítő tartozéka volt a rendszernek, hanem interiorizált, lényegi alkotóeleme. Megszállottságukon vagy időnként kiütköző végletes cinizmusukon - túl, maguk az ÁVH beosztottjai tudhatták a legjobban, hogy milyen könnyen kerülhet bárki még oly magas posztról is, kiszolgáltatott őrizetesként épp az ő karmaik közé: naponta hitték „töretlen és megingathatatlan párthűségüket" azzal bizonyítani, hogy kérlelhetetlen kegyetlenséggel bántak el a - mindig fölösen megtalálni vélt - „ellenséggel". Nehogy másnap ők legyenek vallatókból vallatottak. Mit is jelentett a mindennapokban az „éberséggel párosított osztályharcos államvédelem"? Egy őrizetes ananász méretűvé duzzadt heresérvének megműtéséhez azzal a megjegyzéssel járult hozzá az ÁVH illetékes osztályvezetője, hogy ha a műtét sikerül és életben marad a rab, akkor talán mégiscsak ki tudják verni belőle azt, amit addig „nem vallott be". Másik eset. A déli határvidék közelében a kommunista párti községi elöljárót megölte egy fiatalkorú legény. Vallomása szerint elemi igazságérzetét sértette, hogy míg ő maga hat kisebb testvérével és özvegy édesanyjával egy faluszéli viskóban élt - s kérelmezte, hogy megkaphassák egy kitelepített jómódú gazda házát -, abba maga a kérelmet elbíráló kommunista pártkáder költözött be. Emiatt vett rajta erőszakos elégtételt. Utána az elkövető azonnal feladta magát, és nyomban beismerő vallomást is tett. Az eset nem mindennapos, viszont