Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Gyarmati György: A hivatásos áldozat és a hivatásos hóhér a Rákosikorszakban, az 1950-es évek elején

reskedelmi láncon keresztül kerülhettek forgalomba. Bizonyos értelmiségi státusú intézmények a rendszer jellegéből adódóan álltak kettős ellenőrzés alatt: az ügyészi szervezetben, vagy mondjuk egy újságnál a munkatársi értekezlet csoporttablója alig volt megkülönböztethető a párttaggyűlésétől, mert szinte ugyanazok voltak jelen. Az iskolák tanári karában, nagyobb múzeumokban, levéltárakban vagy színházi kollektívákban már párton kívüliek is lehettek: utóbbi közösségekben az AVH ügynökhálózata révén készültek - és frissültek fel hónapról hónapra - a „ki kicsoda" egyre vaskosabb nyilvántartásai. Az egyházak viszont az eddig említettekhez képest is ridegebb elbánásban részesültek, mert létüket Rákosi rendszere önmagában is definitív ellenségnek tekintette - s szánta ezért enyészetre. Mind közül legkivált a katolikus egyházat. Az egyeduralkodó pártközpontból nézve a Mindszenty-per sem azt hozta, amit ettől reméltek. Legintranzigensebb vezetőjének rács mögé zárása térdre kényszerítette ugyan a magyar katolikus egyházat, de attól nem hullott elemeire; az imádkozás meg - számukra - térden állva is begyakorlott foglalatosság volt. A Mindszenty bíboros elleni kirakatper napjaiban XII. Pius pápától olyan - konspirált úton érkezett - szentatyai intenciót kapott a magyar püspöki kar, hogy a hitért és az egyház szabadságáért akár a mártírium is vállalandó.

1 Sem az egyházatyák körét nem sikerült oly mértékben megosztani, mint remélték, sem az alsópapság és püspökeik közé nem sikerült oly mértékben éket verni, mint szerették volna. Czapik Gyula egri érseket leszámítva - akiről egyedül emlékezett meg Rákosi Mátyás memoárjában olyan kedélyeskedő, már-már kebelbaráti fordulatokkal, hogy az nem más, mint „feljelentés a történelem előtt" -, többségük a rezerváltság és a passzív ellenállás különböző formaváltozataival próbálkozott. Kiút azonban - az adott körülmények között - nem volt számukra. Annyit könyvelhettek el, hogy Rákosi eredeti prognózisához képest - aki úgy kalkulált, hogy 1948 végéig „végez az egyházi reakcióval" -, még Mindszenty bíboros elítélése után is bő másfél év telt el, mire rákényszerítették őket az állam és egyház közötti ún. egyezmény aláírására (1950. augusztus 30.).

2 De már előzetesen - az erről folyó tárgyalás heteiben - erőszakkal hurcolták el az AVH osztagai mintegy félszáz magyarországi (férfi és női) rend legkülönbözőbb habitusú szerzeteseit és apácáit, addigi rendházaik egy részéből. Az aláírás másnapján sietve terjesztette elő a belügyminiszter azt a NET által azonnal kiadott törvényerejű rendeletet, amivel megszüntették a magyarországi szerzetesrendeket. A rendelet megszületésekor 23 ténylegesen működő férfi rendnek mintegy 2600 tagja élt 187 rendházban -, s az ál1 SZABÓ 2000. 42-43. p. 2 GERGELY 1950.