Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

EGYÉN ÉS HATALOM - 20. SZÁZADI TÖRTÉNELMI KATAKLIZMÁK - Tóth Ágnes: Kitelepítettek - visszaszököttek - visszatérők

fogságból hazaérkezőben Debrecenben halt meg: „1947 évben kétszer lettem feltoloncolva a mosonyi úti toloncházba, majd onnan Hegyeshalomra. Az osztrák hatóságok nem engedtek be, hanem visszaküldték." Az elfogottak igyekeztek megindokolni azt is, hogy miért tartják jogosnak Magyarországon tartózkodásukat. A „magyarnak érzem magam" vagy „magyar vagyok" hivatkozás mellett, szinte minden esetben elhangzik, hogy az illető nem volt a Volksbundnak tagja, s az 1941. évi népszámlálás alkalmával német anyanyelvűnek, és magyar nemzetiségűnek vallotta magát, ezért „tévesen lettem a kitelepítési listára ráírva". Többen említik a magyar katonai szolgálatot is, amely nyilvánvalóan kimondatlanul is az SS-el való szembenállás, illetve a magyar állammal való lojalitás bizonyítására szolgált. A személyes elbeszélések rávilágítanak arra is, hogy a magyar kormányzat a kitelepítések felfüggesztésének ideje alatt - 1946. június és 1947. augusztus között - a visszaszököttként illegálisan az országban tartózkodó németek kitoloncolását nem, vagy csak részben tudta végrehajtani. Toloncolási egyezmény hiányában a magyar belügyi szervek gyakorlatilag önkényesen, és illegálisan próbálták kiutasítani a visszaszökötteket. A határig elszállították, kevés holmijukat a vonatról lepakolták, majd arra utasították őket, hogy menjenek át Ausztria területére. Az osztrák hatóságok viszont - miután ők sem tudták tovább küldeni/ szállítani ezeket a személyeket - nem engedték be őket. így tértek-térhettek vissza eredeti lakóhelyükre. Indirekt módon az is kitűnik a beszámolókból, hogy a rendőrség ekkor nem tett különösebb erőfeszítéseket a határon visszairányított, „el nem fogadott" svábok újbóli és azonnali összegyűjtésére. Vélhetően éppen azért, mert újra és újra csak illegális módon kísérelhették volna meg kitoloncolásukat, s az ismételt akciók sem ígértek feltétlen sikert. A társadalom szolidaritása mellett a helyi közigazgatási hatóságok elnéző magatartását is bizonyítja az a tény, hogy az érintettek hónapokig, vagy akár több évig is saját korábbi lakóhelyükön tartózkodtak anélkül, hogy ismételten elfogták volna őket. Az egyes hatóságok egymástól - a rendőrség a határőrségtől, a helyi közigazgatási vezetők a rendőrségtől - várták a hatékonyabb föllépést. Csak a kitelepítések 1947. őszi ismételt megindítása adott újból lehetőséget az illegálisan Magyarországon tartózkodó svábok legális úton való kitoloncolására. Az 1948 első napjaiban kezdődött és folyamatosan végrehajtott razziákat annak érdekében szervezték meg, hogy minél rövidebb időn belül és minél nagyobb számú visszaszökött kitoloncolásra kerülhessen sor. Azok a németek, akiket kitelepítésre kijelöltek, de kiszállításukra már nem került sor, magyar állampolgárként ugyan, de vagyonuktól megfosztva, lakóhely-elhagyási és munkavállalási tilalommal sújtva, teljes létbizonytalanságban, alkalmi munkákból éltek. A visszaszököttek hontalanként,