Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

VÁLTOZATOKA VÁROSRA, A LAKÁSRA ÉS A TUDÁSRA - Szederjesi Cecília: Egy demográfiai katasztrófa nyomában - avagy kik lakták Salgótarjánt 1873-ban?

vármegyéhez tartozó, egyébként a közelben fekvő Maconkáról származott és élt, a másik pedig az ugyancsak közeli Inászón.) 15-en - 3 híján felnőtt férfiak - az országhatáron kívülről érkeztek, mégpedig zömmel Galíciából (ez szembeötlő eltérés az 1869-es adatokhoz képest: ekkor a gyártelep 659 lakójából csupán 5-en galíciaiak), 35-en az ország határain belüliek voltak. Az érintett települések jó részének volt vasútja, illetve, ami talán még fontosabb, kapcsolata a vasgyártással, időnként a szénbányászattal. Különösen igaz ez a gömör-borsodi vastérségre, amely a vasfinomító megalapításában is alapvető szerepet játszott. A borsodiak pl. (9 fő) három településről valók: Diósgyőrből, Ózdról és Nádasdról, melyek mind kapcsolhatók a vasgyártáshoz, de a gömöriek (9 fő) közül ugyanez mondható el a Nyustáról és Vereskőről származókról is. A zólyomiak (6 fő) hronyeci, tajovai és besztercebányai gyökerekkel bírtak, melyek szintén vasgyártelepükről, kohóhivatalukról vagy bányájukról ismertek. Származásbéli különbözőségük adja, hogy 1869-ben itt élt a salgótarjáni evangélikusok zöme, ezt leszámítva azonban nem mondhatni feltűnően sokszínűnek felekezeti összetételüket. Az 1873-as halotti anyakönyvek 87 vonatkozó esete sem sokban tér el ettől: 82 római katolikus mellett 4 evangélikus és 1 görög katolikus szerepel. Összegzés Figyelemre méltó, hogy a pusztítást milyen gyorsan kiheverte a pulzáló község. Látszik ez a népmozgalmi alapadatokból, illetve abból is, hogy az 1869-ben 3700 fős lakosság az 1880-as népszámlálás idejére már 6316 fősre szaporodott - jórészt persze a bevándorlók újabb áramának köszönhetően.