Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)
A GYARAPODÁS ALAKVÁLTOZATAI - Bán Péter: A kilenced- és tizedszedés újraszabályozása az egri püspöki uradalomban az 1764 és 1768 közötti dézsmautasítások tükrében
ha helyben vagyon, tisztelendő plebanus urat is jelen lenni invitálják, valamint a bíráknak és nótáriusoknak is jelen lenni kölletik, melyek a lajstromot bizonysággal erősítsék. 5i2 Dézsmás uraiméknak meg nem engedtetik, hogy az uraságnak iratengedelme nélkül valakinek vagy szerzetesnek alamizsnát maguktól adjanak akármely néven nevezendő dézsmából. A dézsmá[lá]st pedig következendőképpen fogják folytattatni. B arány dézsmáról 6í2 Az első [a] bárány- és gedódézsma 14 . Minthogy a jobbágyok [a] dézsma idejéig sok bárányokat eladni, megölni és egyéb hasznukra fordítani szoktak, kimenvén azért a fejős juhokat és kecskéket fogják megolvasni, és azoknak száma szerint a kilencedet és tizedet megvenni, mely minden ötödiket teszi. Melyeket mindjárást helyben mennél jobb áron el kell adni, vagy [az] uraság rendelése szerint váltóra bocsátani. És ezen dézsmának, de csak a tizediknek, nem pedig a kilencednek árából tisztelendő plebanus uraiméknak nyolcadát kiadván, az egész többi pénz[t] az uraság cassajába behozzák, az megvenni szokott botpénzzel 15 együtt. Minthogy pedig a dézsmások az esztenga bárányokat is régi szokásból megvenni szokták, hogy abban ne excedalhassanak 16 , az esztenga bárány minden 120 bárány után egy applacidaltatik 17 , éspedig pénzül, ha örömesebb bárányt adni nem akarnának, minden esztrenga bárány 60 pénzre 18 számoltatván, mely szerint valahány bárány vagyon, mindannyi[ra] fél pénz esik. 19 Következik a mindenféle gabona és egyszersmind a méhek dézsmálása 7í2 A gabonadézsmálásban kiváltképpen nagy vigyázás kelletik, azért is a dézsmások még csak a helységek nótáriusait és bíráit meg nem esküdtetik, a termésnek feladása conscriptiojához sem fogjanak, a meghiteltetés 1 Kecskegida-dézsma. 5 A botpénz (vagy pásztorpénz) a falu pásztoraitól a báránydézsma helyett fizetett pénzadó volt. BÁN 1989. II. köt. 203. p. 5 Ne menjenek túl bizonyos mértéken, ne essenek túlzásba. 7 Applacidál = jóváhagy. 3 „Pénz" = dénár. Váltópénz; értékviszonyaira ld. 11., 40., 50. számú jegyz. ? Esztrenga (román 'strunga' szóból) = fejőkarám, fejőrekesz, mely a juhszállás, az akol elkerített része. NÉPR.LEX. I. köt. 1977. 737-738. - Az „eszt[r]enga bárány" kifejezés valószínűleg a szopós bárányokra utal, melyekből az utasítás szerint kevesebb dézsmát szedtek, mint amelyeket már elválasztottak az anyajuhoktól. - Az 1766-os utasítás 5. pontja már tiltotta az esztrenga bárányok adóztatását.