Szívvel és tettel. Tanulmányok Á. Varga László tiszteletére (Budapest–Salgótarján, 2008)

CSALÁDI STRATÉGIÁK, FELBOMLÓ KÖTELÉKEK - Nagy Sándor: Válások mérlegen - a házasság felbontása Budapesten (Pest-Budán) a XIX. század második felében

Forrás: Válóperes adatbázis A diagram ezúttal megkülönbözteti az Alpapi Törvényszéken indított válóperek, valamint a házassági kötelékből kiszabadított (unitárius) házastársak számát: amint jól látható, az arány egyetlen évben sem közelíti meg a „normális esetet", vagyis az 1:2 arányt. Vagyis a perek jelentős részében további bírói fórumok - rendszerint az Esztergomi Érseki Szentszék, és a Budapesti Királyi Törvényszék - működtek közre. Nos, látható, hogy efféle kalandos válások a fővárosban sokáig csupán szórványosan fordultak elő, s igazából az 1880-as évek derekától váltak népszerűvé, amikortól évente mintegy 10-20 házasság - igaz, jelentős részben egyoldalú - felbontásával számolhatunk. Ez a Budapesti Királyi Törvényszék által meghozott bontó ítéletekhez képest is jelentős nagyságrend, sőt megkockáztatható: az 1880-as évek közepétől a budapesti válások hozzávetőlegesen - ha a féloldalas válásokat csak ekként számítjuk is - 5-10 %át az unitárius egyházi bíróság mondta ki. Végezetül érdemes még egy pillantást vetni a XIX. század utolsó éveinek fejleményeire. Itt, figyelembe véve az 1896 előtti éveknek a publikált statisztikában közöltnél jóval magasabbra taksált válási számait, illetve - amit előzőleg hitelesítettünk - a statisztika 1896-tal következő adatait, bizony zuhanásszerű (igaz: átmeneti) visszaesést állapíthatunk meg. Ez azért tűnhet furcsának, mert az eközben folyamatba tett válóperek száma 1897-ig folyamatosan emelkedett (vö. 3. ábra). A magyarázat egyszerű: amellett, hogy kezdetben észrevehetően szigorodott a joggyakorlat, s megnyúlt a peres eljárás időtartalma, az 1895 őszén be nem fejezett ügyek közül azokat, amelyeket nem lehetett a Házassági Törvényben lefektetett vétkességi elv alapján elbírálni - és ez a folyamatban lévő perek döntő többségét érintette - visszavetették, s ha a törvény által felsorolt válóokok valamelyike szerint le is lehetett tárgyalni a válópert, a jogerős ítélet csak évek múltán született meg. A fennmaradt válóperekkel kapcsolatos - a jövőben tehát még folytatandó - vizsgálódásaink összefoglalásaként elmondhatjuk, hogy a kérdéses 1896 előtti korszakban az indított „budapesti" házassági bontóperek és a válások abszolút száma, bár ezek a számok továbbra is meglehetősen alacsonynak tónhetnek, jóval nagyobbak a korabeli statisztikában közölteknél. Az erőteljes növekedés megindulása, amely a válást társadalmi problémává avatta, kétségtelenül a házassági jog „államosításával", az egységes bontótörvény bevezetésével, a válás lehetőségének katolikus állampolgárokra történő kiterjesztésével hozható összefüggésbe. A Házassági Törvény e tekintetben kétségtelenül határkőnek tartható. Ezzel együtt figyelemre méltó az 1869-1895 közötti negyedszázadban kimutatható, a kis számok miatt kevésbé látványos növekedés is: hiszen az évi mintegy 20-30 válás az 1890-es évekre mintegy ötszörösére, megbecsülhetően 110-130 esetre szaporodott.