Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Szakolczal Attila: Az 1956-os forradalmat követő megtorlás dimenziói

testületeknél a rendőrséghez hasonló létszámhiányt eredményezett. (Ezt tovább növelték a később még tárgyalandó speciális törvényhelyek, mint a statárium vagy a gyorsított eljárás, amelyek hatására - nem vállalva az ilyen eljárásokban való részvételt - bírák sokasága vált meg hivatalától.) A hiány pótlására reaktiválták az ötvenes években különböző szempontok alapján állásuktól megfosztottakat, valamint bevontak a munkába számos szakmai végzettséggel nem rendelkező kádert (akik szakmai hiányosságai a későbbiekben sokszor lesznek akadályai a megtorlás folyamatának). A forradalom szellemének továbbéléseként az ügyészek és bírák még hosszú ideig ragaszkodtak a párttól független igazságszolgáltatás eszméjéhez. A rendőrséghez hasonlóan számos lehetőségük volt az elvárt politikai munka szabotálására, hiszen tetemes hátralékkal rendelkeztek, miközben a börtönök ötvenhatosok számára való megtisztítása is - amelyre egyéb politikai szempontok miatt nem valamilyen részleges közkegyelem, hanem egyéni kegyelmi eljárások sokasága formájában került sor - bőségesen ellátta őket feladattal. Megdolgozásukat, a régi-új elvárásokkal való azonosulásukat (is) szolgálták az 1957. február-márciusban megtartott helyi, valamint országos ügyészi és bírói értekezletek, amelyek hivatva voltak betömni a törvényességet szorgalmazó nyilatkozatok és az elvárt korláttalan bosszúállás közötti szakadékot. Kádárék ezeken az értekezleteken tették nyilvánvalóvá elvárásaikat, igyekeztek szembefordítani az ügyészeket, bírákat az „ellenforradalommal" és az „ellenforradalmárokkal", elébük tárva 1956 felnagyított és eltúlzott rémtetteit, amelyek - szerintük - nemcsak a kommunistákat, hanem minden igaz embert fenyegettek. Egyben egyértelművé tették, hogy „nagyobb erkölcsi megbecsüléssel" (magasabb jövedelemmel, a ranglétrán való előléptetésekkel) készek jutalmazni az együttműködést, aminek megtagadása pedig minimális szinten a pálya kényszerű elhagyását eredményezi. Az ügyészek és a bírák ezeken az értekezleteken kapták meg azokat a sillabuszokat, amelyeket az eljárások során használni tudtak, sőt amelyeket figyelembe venni és alkalmazni kötelesek voltak. Ezeken oldották föl a Kádár amnesztiát ígérő kijelentései és a bírósági eljárások megindítása közt feszülő ellentétet; jelölték ki azokat a törvényhelyeket, amelyeket az egyes ötvenhatos típuscselekményekre alkalmazni kellett; tettek kísérleteket olyan áthidalhatatlan paradoxonok feloldására, mint hogy miként lehet egy egységes irányítású (ellenforradalmi) szervezkedésnek számtalan vezetője, miként lehet az ávósokat védőőrizetbe vevő nemzetőröket személyes szabadság megsértése címén elítélni, miként szükséges a feloszlatott ÁVH-t a népköztársaság kiemelten védendő alapintézményének tekinteni, miként lehet előre megfontolt szándékkal gyilkosságot elkövetni az áldozat ismerete nélkül stb. 1957 tavaszára indult meg a bíróság és ügyészség apparátusának „szakmai" munkája, jelent meg újra rendszeresen az általános irányvonalon túl a konkrét ügyek szigorú és egységes tárgyalásának segítésére az Ügyészségi