Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Szakolczal Attila: Az 1956-os forradalmat követő megtorlás dimenziói

rend helyreállítható ezek elszigetelésével), másfelől kényszerű szükségnek látszott, mivel a szovjetek egyetemlegesen nem bíztak a magyar fegyveres testületekben, így a büntetés-végrehajtásban sem (ami egyébként éles, bár a szovjetek által felismerni nem látszó logikai ellentmondásban áll a körülhatárolható lázadó csoportról vallott elképzeléssel). Fentieket igazolja, hogy a harc befejeződése, majd a konszolidáció rrúiúrnális feltételeinek megteremtése után az elfogottakat visszaszállították, és többségüket szabadlábra helyezték. A korábban általam is képviselt véleménnyel szemben nem tekintem a megtorlás részének a sortüzeket sem, leginkább azért, mert azok elsődleges célja ugyancsak az elrettentés volt (miközben máig nem bizonyított, hogy ezekben a véres akciókban mennyi volt a szándékosság, és mekkora szerepe volt a véletlenek tragikus összejátszásának). A helyszíni kivégzések, deportálások, de különösen a sortüzek sokkal inkább hasonlíthatók azokhoz a második világháború alatt bevetté vált módszerekhez, amelyek során a nácik (vagy egyes esetekben a szövetségesek) a civil lakosság ellen alkalmazott terrorral igyekeztek megtörni az ellenállást (mint például Belgrád és Drezda bombázása, vagy Varsó felkeléshez nem csatlakozott lakosainak tömeges kivégzése vagy deportálása). 2. A második feltétellel kapcsolatban tisztázni szükséges egyfelől, hogy mikortól rendelkezett Kádár, illetve az általa vezetett kormány, avagy a szovjet katonai parancsnokság tényleges hatalommal Magyarországon. Álláspontom szerint ebből a szempontból hosszabb átmenettel kell számolni. Nyilvánvaló, hogy 1956. december 12-e után az érdemi változásért küzdők már nem rendelkeztek tényleges hatalommal, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a másik oldal ugyanekkortól igen. A szovjet városparancsnokságok ideiglenes jellegűek voltak, az eddig feltárt források alapján feladatuk kimerült a közrend helyreállításában és biztosításában. Kádár ugyanakkor sem a szovjetek, sem különösen a magyar társadalom szemében nem rendelkezett még tényleges hatalommal. Szovjet részről márciusi moszkvai látogatását követően kapta meg a próbaidő után a véglegesítést, és hozzávetőleg ekkorra tehető, hogy a magyar társadalom is beletörődött a megváltoztathatatlanba. A MUK (Márciusban Újra Kezdjük!) fenyegetésének sikeres leküzdése után ekkortól tudták magukat győztesnek Kádárék, és ekkorra törődött bele a magyar társadalom is a vereségbe. Jól mutatja ezt a különböző MUK-felhívások és -próbálkozások eredménytelensége. A hatalom gyakorlásához 1957 tavaszáig hiányoztak annak intézményi feltételei is: az október 28-a után napok alatt a forradalmi követelésekkel azonosuló kormány mögé zárkózó állami intézmények visszafordítása vontatottan haladt, miközben nagyon lassan ment az októberben darabokra hullott, a rendszert minden szinten ellenőrizni hivatott tömegpárt újjáépítése is. A minisztériumok és más közhivatalok a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány forradalmi (október egyes követeléseit vállalni hajlandó) retoriká-