Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Vörös - fehér - zöld - vörös. A megtorlások alakváltásai - Varga Zsuzsanna: „Kényszeríteni kell a parasztot..." (Hatalom és agrártársadalom az 1950-es években)

zott, én pedig a tehenészetben voltam Szásztelken, ahol 13 tehenet fejtem naponta háromszor. A fizetést megtarthattuk, az élelmezésünket kellett fizetni."

26 A teljesíthetetlenné váló gazdasági terhek, a megbélyegzés, megszégyenítés

27 változatos technikái - kiegészülve a fizikai bántalmazással, a személyi szabadságtól és a vagyontól való megfosztással - néhány év alatt megtették a hatásukat. Megroppant a parasztság jómódú rétegeinek ereje. A földhöz és addigi életformájukhoz való ragaszkodásukat kilátástalannak ítélve 1950-1951-ben tömegesen ajánlották fel földjeiket az államnak. 1948-hoz viszonyítva a kulákok kezén lévő földtulajdon 70%-kai csökkent, s 1952-re a kulákok több mint egyharmada teljesen földnélkülivé vált.

28 Időközben azonban nemcsak a módos nagygazdák tulajdonát érte sérelem, hanem a falusi társadalom törzsét alkotó közép- és kisparasztokét is. Ez egy heterogén csoport, már csak a birtokméret szerint is, hiszen megtaláljuk köztük a 15-20 holdas középparasztokat csakúgy, mint az 5-10 holdas régi és új kisbirtokosok tömegét.

29 Mégis indokoltnak tűnik, hogy egy csoportként vizsgáljuk őket. Egyrészt azért, mert közös jellemzőjük volt, hogy a maguk földjén, maguk erejével gazdálkodva erősen elkülönültek az önállótlan törpebirtokosoktól és a földnélküli szegényparasztoktól. Másrészt pedig azért, mert ez a „maga-ura" paraszti réteg is igen nagy ellenállást tanúsított a kollektivizálással szemben. Elutasító magatartásuk megértéséhez figyelembe kell venni bizonyos társadalom-pszichológiai tényezőket. A történeti parasztság generációról generációra öröklődő tapasztalata volt, hogy egyedül a gazdasági önállóság, a hat-nyolc holdnál kezdődő „független kisbirtok" adott társadalmi rangot, megbecsülést a falusi embereknek, s nyújtott némi védelmet a teljes kiszolgáltatottság ellen. Ami kevéske joga az egyéni gazdálkodónak volt, azt bir26 Kitaszítottak I. i. m. 123. p. 27 Országszerte elterjedt a szégyen-, illetve fekete- és a dicsőségtáblák rendszere. A falu központjában, többnyire a tanácsháza falán elhelyezett táblák jelezték a begyűjtés, az aktuális mezőgazdasági munkálatok, vagy éppen a tsz-szervezés állását. Mind az élenjárókat, mind az elmaradókat teljes névvel írták ki, s ez utóbbiakat sokszor feljelentették, sőt időnként még gúnyos karikatúrával is megszégyenítették. A megbélyegzésre jó lehetőséget adott a terv- és békekölcsönjegyzés is. Az alábbi idézet egy 1950. októberi dobolási jegyzőkönyvből származik: „A községi tanács vb közhírré teszi, hogy V. T. (az eredetiben teljes névvel - V. Zs.) 72 éves pilisszántói lakos második békekölcsönjegyzésnél 200 Ft-ot jegyzett. Legyen ez minden ember szeme előtt élő példa, és minél többen kövessék V. elvtárs példamutatását. Vannak olyanok is, mint például a kulákok, akik nem akarják a békét és országunk további építését. Ilyen M. I. (az eredetiben teljes névvel - V. Zs.) kulák is, aki 100 Ft-ot ajánlott fel az államnak. Ezek a nép ellenségei. " Lásd GYARMATI György - BOTOS János - ZINNER Tibor - KOROM Mihály: Magyar hétköznapok Rákosi Mátyás két emigrációja között (1945-1956). Budapest, 1988,433. p. 28 NAGY József: A kulákkérdés és megoldása az 1948-1953-as években. Múltunk, 1999/3., 86-88. p. 29 VALUCH Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, 2001,189-200. p.