Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Ö. Kovács József: Az erőszak történelmi tapasztalatai a politikai diktatúrában

állandóan emelkedő jólétre tekinthettek vissza. Ebből a negatív, hátrányos helyzetből is fakadóan ennek a csoportnak a társadalmi felemelkedése volt a legmagasabb és legtömegesebb. Eletük teljes egészében összefonódott az NDK rendszerének kiépülésével, majd válságával. Ugyanakkor az előbb említett materiális gyarapodás mellett visszamaradt a kulturális és mentális szintemelkedésük, ami nyilván életkori sajátosságaikkal is magyarázható. Kitekintés Szövegünket, mondanivalónkat lényegében két szempont határozta meg. Egyrészt az érdeklődésünk középpontjába állított erőszak jelenségének egyes értelmezési kísérleteinek áttekintése, másrészt a német történelem terhes emlékezetéből is származó társadalomtudományi vizsgálata. Úgy véljük, hogy az elméleti megállapítások és az illusztratív történeti példák, azok értelmezései kellően igazolják az árnyalt interdiszciplináris jelenkor-történeti közelítésmódok szükségességét. Ennek példájaként a politikai diktatúrák megkülönböztető jegyének tekintett erőszak problematikáját választottuk, ami egyáltalán nem áll az általános szakmai érdeklődés középpontjában. Ez fakadhat fogalmi, tartalmi tisztázatlanságokból is. Az ismertetett és természetesen vitatható elméleti magyarázatokat célszerű a jelenkor-történeti elemzésekben hasznosítani. Ez nem pusztán az interdiszciplinaritás kérdése, hanem sokkal inkább a tudatosan vállalt problémacentrikus közelítésmódot jelentené, amiben egyszerre van jelen a mikro- és a makrotörténet. Az erőszak-problematika arra is utal, hogy annak a testben és a gondolkodásban nyomot hagyó volta önmagában kitágítja a történetkutatói látószöget, azaz nem elegendő csupán a „látható" politikai és eseménytörténeti mozzanatokra figyelni. írásunk - szándékunk ellenére - egy homogén modellalkotásra is ösztönözhet, amit mindenképpen el akarunk kerülni. Mi nem ebben az irányban látjuk a jövő jelenkortörténetének korszerű útját. Az elméleti érdeklődés ébrentartása mellett sokkal markánsabban kell a történetiség elvét a mennyiségi, azaz kvantitatív szemléletmóddal összekötni. Az utóbbi esetében persze nem a névtelen, homogenizáló, kimerevített - emberi arcok és kapcsolatok nélküli - képekre gondolunk. Szerintünk a jó struktúratörténetet össze lehet kötni a politika- és a tapasztalattörténettel. Az utóbbi többek között a jelenségek, események társadalmi tudomásulvételére és értelmezésére, emlékezeti tárolására, átörökítésére, cselekvésstrukturáló szerepére vonatkozik. Ugyanakkor ezek feltárása és elemzése feltételezi a lokális tér- és időszemlélet, valamint strukturális fejlődés megértését, azaz egy szerves társadalomtörténeti, különösképpen a generációs különbségekre figyelő tárgyalásmódot. Ez utóbbi azért is jelentős, mert a politikatörténeti korszakolást is relativizálja, megtöri, sokkal jobban érzékelteti a hosszú időtartamú, korszakokon átnyúló mentális struktúrák hatását.