Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Ö. Kovács József: Az erőszak történelmi tapasztalatai a politikai diktatúrában

felet.

9 Ennek történeti jelentőségét csak akkor láthatjuk be igazán, ha nem csupán egyedi jelenségeket tárgyalunk, hanem a mennyiségi szempontokat is szem előtt tartjuk. Történészek számára ebben a tekintetben elsősorban a háborúk nyújtanak példákat, amelyeknek legfontosabb elemei magukban hordozzák az intézményesített kollektív erőszakot és a tömegességet, mint például: kollektív mobilizáció és az erőszak megszervezése, anyagi kár, az ellenség megölése, az erőszak dicsőítése, az áldozatok szenvedése iránti közömbösség, az erőszak gépiesítése, az idő reorganizálása, az akció kiszámíthatatlansága, a mindennapi élet dramatizálása.

10 A szükségszerűen általános 20. századi ábrázolásban az anticivilizációtörténeti rendszerekhez soroljuk a nemzetiszocialista és a lenini-sztálini típusú kommunista rezsimeket, bár érdeklődésünk elsősorban az utóbbira irányul. Egyúttal mindkettő egymásra is vonatkoztatható. Ideologikus (önmeghatározásuk alapján úgy is értelmezhetők, mint antimarxisták és antibolsevisták, vagy antifasiszták. Ha az öndefiníción túl a gyakorlatot vesszük tekintetbe, akkor egy közösnek vehető ellenségük van, az alkotmányos állam.

11 Tárgyalásmódunk nyelvezetét részben magyarázva, és a rendkívül ambiciózus „szocialista projekt" újkori eredetéről történeti, hosszú távú korszakokban gondolkodva, minimálisan a 19. századi haladásról szóló elképzeléseket kell először kiemelni, amelyeket alapvetően befolyásolt az észak-amerikai és az európai iparosodás folyamata. A szocializmus programja az egész világon modernizációs ideológiaként jelent meg. Egyrészt gyors és mindent átfogó iparosítást, másrészt pedig az áthagyományozódott struktúrák radikális felbontását ígérte. Sokak számára éppen ez tette a szocialista eszmét „varázslatossá", persze feledve azt, hogy ebben a bolsevik, majd sztálinista programban demokráciáról nem, csak proletárdiktatúráról volt szó.

12 A kommunizmus kifejezést leginkább abban az értelemben használjuk, hogy az egy utópista program alapján kialakult társadalmi állapot. Ebben valójában a beavatkozó, ellenőrző állam túlsúlyos működése, s nem a „munkás9 így például ha valaki bocsánatot kér vagy hazudik, az emlékezik. Ennek a jelenségnek a tanulmányozására a politikai diktatúra éveiben készült dokumentumfilmek különösen alkalmasak. 10 Trutz von TROTHA: Forms of Martial Power: Total Wars, Wars of Pacification, and Raid. Some Observations on the Typology of Violence. 42. p. In: Georg ELWERT - Stephan FEUCHTWANG - Dieter NEUBERT (szerk.): Dynamics of Violence. Processes of Escalation and De-Escalation in Violent Group Conflicts. Berlin, 1999. Beihefte/Supplements to „SOCIOLOGICUS". 35-60. p. 11 Peter STEINBACH: Zur Wahrnehmung von Diktaturen im 20. Jahrhundert. 36. p. In: Aus Politik und Zeitgeschichte. Beilage zur Wochenzeitung Das Parlament, 2002/51-52., 36-43. p. 12 Dieter LANGEWIESCHE: Fortschritt als sozialistische Hoffnung. In: Klaus SCHÖNHOVEN Dietrich STARITZ (szerk.): Sozialismus und Kommunismus im Wandel. Hermann Weber zum 65. Geburtstag. Köln, 1993, 39-55. p.; Richard PIPES: A kommunizmus. Budapest, 2004,18-21. p.