Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Ö. Kovács József: Az erőszak történelmi tapasztalatai a politikai diktatúrában

felet. 9 Ennek történeti jelentőségét csak akkor láthatjuk be igazán, ha nem csupán egyedi jelenségeket tárgyalunk, hanem a mennyiségi szempontokat is szem előtt tartjuk. Történészek számára ebben a tekintetben elsősorban a háborúk nyújtanak példákat, amelyeknek legfontosabb elemei magukban hordozzák az intézményesített kollektív erőszakot és a tömegességet, mint például: kollektív mobilizáció és az erőszak megszervezése, anyagi kár, az ellenség megölése, az erőszak dicsőítése, az áldozatok szenvedése iránti kö­zömbösség, az erőszak gépiesítése, az idő reorganizálása, az akció kiszámít­hatatlansága, a mindennapi élet dramatizálása. 10 A szükségszerűen általános 20. századi ábrázolásban az anticivilizáció­történeti rendszerekhez soroljuk a nemzetiszocialista és a lenini-sztálini típu­sú kommunista rezsimeket, bár érdeklődésünk elsősorban az utóbbira irá­nyul. Egyúttal mindkettő egymásra is vonatkoztatható. Ideologikus (önmeg­határozásuk alapján úgy is értelmezhetők, mint antimarxisták és antibolsevis­ták, vagy antifasiszták. Ha az öndefiníción túl a gyakorlatot vesszük tekintet­be, akkor egy közösnek vehető ellenségük van, az alkotmányos állam. 11 Tárgyalásmódunk nyelvezetét részben magyarázva, és a rendkívül ambi­ciózus „szocialista projekt" újkori eredetéről történeti, hosszú távú korsza­kokban gondolkodva, minimálisan a 19. századi haladásról szóló elképzelése­ket kell először kiemelni, amelyeket alapvetően befolyásolt az észak-amerikai és az európai iparosodás folyamata. A szocializmus programja az egész vilá­gon modernizációs ideológiaként jelent meg. Egyrészt gyors és mindent átfo­gó iparosítást, másrészt pedig az áthagyományozódott struktúrák radikális felbontását ígérte. Sokak számára éppen ez tette a szocialista eszmét „varázs­latossá", persze feledve azt, hogy ebben a bolsevik, majd sztálinista program­ban demokráciáról nem, csak proletárdiktatúráról volt szó. 12 A kommunizmus kifejezést leginkább abban az értelemben használjuk, hogy az egy utópista program alapján kialakult társadalmi állapot. Ebben va­lójában a beavatkozó, ellenőrző állam túlsúlyos működése, s nem a „munkás­9 így például ha valaki bocsánatot kér vagy hazudik, az emlékezik. Ennek a jelenségnek a tanulmányozására a politikai diktatúra éveiben készült dokumentumfilmek különö­sen alkalmasak. 10 Trutz von TROTHA: Forms of Martial Power: Total Wars, Wars of Pacification, and Raid. So­me Observations on the Typology of Violence. 42. p. In: Georg ELWERT - Stephan FEUCHT­WANG - Dieter NEUBERT (szerk.): Dynamics of Violence. Processes of Escalation and De-Escalation in Violent Group Conflicts. Berlin, 1999. Beihefte/Supplements to „SO­CIOLOGICUS". 35-60. p. 11 Peter STEINBACH: Zur Wahrnehmung von Diktaturen im 20. Jahrhundert. 36. p. In: Aus Politik und Zeitgeschichte. Beilage zur Wochenzeitung Das Parlament, 2002/51-52., 36-43. p. 12 Dieter LANGEWIESCHE: Fortschritt als sozialistische Hoffnung. In: Klaus SCHÖNHOVEN ­Dietrich STARITZ (szerk.): Sozialismus und Kommunismus im Wandel. Hermann Weber zum 65. Geburtstag. Köln, 1993, 39-55. p.; Richard PIPES: A kommunizmus. Buda­pest, 2004,18-21. p.

Next

/
Thumbnails
Contents