Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Kónya Anikó: Történelem az élettörténetben. '56 generációs emlékezete

nyek köré szerveződhet. A tényszerű emlékeken az emlékezés ilyenkor túlmutathat: a személyes emlékezés magába vonja az eseményekről való tudást. Amikor az emlékező személyek elbeszélt emlékei előhívják saját emlékeinket, kétoldalúan szubjektív az emlékezés. Valós emlékeinkkel találhatjuk magunkat szemben, melyeket mások valós emlékei hívnak elő a történelmi tárgyú életrajzi írásokon keresztül. Magam ilyen emlékezeti revelációt éltem át például akkor, amikor korábban Körösi Zsuzsanna és Molnár Adrienne Titokkal a lelkemben éltem című könyvét olvastam.

12 E könyv a forradalom után elítélt emberek gyermekeivel készült anyag, amely emlékező riportok alapján készült. Sorai önkéntelen módon, élénken előhívták saját kortárs emlékeimet, s bár tragikus sorsukban közvetlenül nem osztoztam, mégis összefonódott az életünk. Az emlékező személyek többféleképp, egyéni módon próbálják meg átadni tapasztalatukat, emlékeiket; az a valaki pedig, aki akárcsak írásban is szembekerül az emlékekkel, gondolatban válaszol arra az életkori szakaszra, amely közös közte és az emlékező személyek között. Főként, ha meghatározott személyek, helyek, események, társadalmi helyzetek szolgálják az emlékeztetést. Az emlékezeti dialógust ilyenkor más emberek történelmi emlékei váltják ki, az ő emlékeikre a történelemre visszatekintő személyes emlékekkel, emlékező gondolatokkal válaszolunk. Ezen a belső reflektáló módon is megközelíthető az időtér, amelyben önéletrajzi emlékezetünk a történelemmel összetalálkozik, és amely rendkívüli intimitást ad a történelemnek. Miközben mi magunk is emlékezünk, emlékeinkkel felerősítjük a dokumentumként is szolgáló személyes emlékek szubjektivitását. Akár élő, akár írott formában történik a történelmi események felelevenítése, meghatározó, hogy milyen mértékben illeszkednek az emlékek közös társas keretbe, amely lehetővé teszi az élmények és gondolatok megosztását, ilyenkor az élőszóban történő emlékezés szereposztása is fokozottan hozzájárul az emlékek közös felépítéséhez. Lehet ez viszonylag egyoldalú emlékezés, de lehet olyan társalgó helyzet, amelyben az emlékezők akár az emlékeik által szembesülnek, meggyőzni igyekeznek egymást, avagy megerősítik egymás emlékező gondolatait. A társalgó emlékezés során rekonstruált személyes emlékek, az élményteli tapasztalat mellett, az emlékező gondolatokat is megtestesítik. A társas és a kollektív E rokonfogalmak hangsúlyban különböznek. Ahogy háttérbe szorul az emlékező ember személyesen átélt élménye, úgy válik az emlékezés egyre inkább hagyományozó, kollektív természetűvé. 12 KÖRÖSI Zsuzsanna - MOLNÁR Adrienne: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. Budapest, 2000; KÓNYA Anikó: Szubjektív történelem. (Történelem az önéletrajzi visszaemlékezésben) In: KANYÓ Tamás (szerk.): Emigráció és identitás. '56-os magyar menekültek Svájcban. Budapest, 2002,149-162. p.