Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Kónya Anikó: Történelem az élettörténetben. '56 generációs emlékezete

hogy hogy nevezzem most már, az egyik kolléganőm, már nem tudom, hogy honnan, de piros-fehér-zöld szalagot teremtett elő, és abból kis kokárdákat csinált rnindenkinek, és összeverődött a társaság, és azt mondta, hogy márpedig nekünk most ki kell vonulni az utcára. Nem nagyon akartam kivonulni az utcára, de ott mindenkinek vonulni kellett. Bármilyen vallású ember volt, mindenkinek menni kellett. Föltűztük a kokárdát, elindultunk a Tisza Lajos körúton, mentünk, mentünk, mendegéltünk, és elértünk a Takaréktár utcáig, ahol katonák álltak. Semmit nem tudtam mire vélni, mert csak úgy belecsöppentem az egészbe, és megálltunk, mert nagy volt a tömeg, és csak annyira emlékszem - idősebb kollégák vettek engem körül -, és arra emlékszem, hogy lövöldözések voltak. És az egyik kollégám elrántott engem egy fa mögé, és azt mondta nekem, hogy ha én most nem rántom el, akkor a lábát érte volna a golyó. Nem sok idő volt a gondolkodásra, mert utána megint eldördült egy lövés, és a fiatalok azt mondták, hogy meghalt egy fiú, akit úgy hívtak, hogy Schwarz Lajos, és állítólag egy virágcsokorral odament az egyik katonához, aki ott sorfalat állt, és azt mondta, hogy: »Gyere pajtás te is velünk!« Én nem hallottam, aztán nagyon gyorsan hordágyat szereztek az egyetemisták, és onnantól kezdve már tudom, mert láttam, fölfektették a hordágyra, úgy hívták, hogy Schwarz Lajos, és azt hiszem, tizennyolc vagy tizenkilenc éves volt. A piros-fehér-zöld lobogót ráterítették, és gondolom, hogy azt a virágcsokrot, amit át akart adni a katonának, azt rátették a piros-fehér-zöld lobogóra, tehát ott valahol a mellkasa környékén. A meglepetéstől szóhoz sem tudtam jutni, és vitték a fiatal egyetemisták egészen a Tisza Lajos - én már nem követtem őket, de később megtudtam, hogy - az Ady téri egyetemig vitték, és ott felravatalozták, és nem tudom, hogy továbbá ott mi történt. Annyit tudok még a Schwarz Lajosról, hogy eltemették a Rókusi temetőben, a sírját látogatni senkinek sem volt szabad, és most, a felszabadulás után, legjobb tudomásom szerint átvitték a hamvait a Belvárosi temetőbe. Nagyon megrázó volt." A Takaréktár utcai történet bekerült Szeged város 1956-os történelmébe. A két nagyapánál is megjelenik, de az ő elbeszélésük több eseményre kiterjed és időben is visszatekint, összeköti azt a család korábbi történetével. A szülőknél keverednek a személyesen megélt gyermekkori emlékek (hat- és tízévesek voltak) szüleik emlékeivel. Az unokák elsősorban a nagymama történetére utaltak, de az akkor tízéves édesapa bátyjának élményekben gazdag története is fennmaradt, aki tizenéves barátaival ott volt, és részt vett a tüntetésben a buszpályaudvar környékén. Természetesen a család tagjainak emlékeiben (három nagyszülő, két szülő és négy unoka) sok más, általánosabb és konkrétabb esemény, értelmezés és értékelő gondolat is gazdagon megjelenik.