Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Horváth Sándor: A munkásidentitás változása - az 1956-os forradalom leverését követő megtorlás hatásai

Az ötvenes évekbeli társadalmi folyamatok értelmezését is maguk elé tűző történeti munkák munkásdefiníciója helyenként alkalmazkodik a korabeli hivatalos munkásfogalomhoz annyiban, hogy a munkásokat az országos statisztikai adatok alapján próbálja meg definiálni vagy rétegekre bontani. A statisztikai forrásokból azonban inkább megismerhető a korabeli hivatalok munkásképe, bánásmódja a munkásokkal, mint a munkások „életvagy munkakörülményei". Az emberek általában nem gondolkoznak el a társadalmi csoport eredetén, amelyhez tartozónak érzik magukat. A csoportok többségét természetes „létezőnek" tartják, holott azok gyakran kulturális vagy politikai konstrukciók. 1956-ban a „társadalmi csoportok" konstruálását segítette elő számos olyan szervezet, amely egyik vagy másik csoport képviseletében jött létre. Ilyenek voltak többek között a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága vagy a munkástanácsok. A munkástanácsok tagsága az ellenük indult megtorlás során vált egységesen ábrázolható társadalmi csoporttá. Az egyes társadalmi csoportok - nem mindig tudatosan - szervezeteken keresztül fejezik ki céljaikat. Ezen szervezetek funkciói: elősegítik meghúzni a társadalmi csoportok közötti határokat, a társadalmi csoportok közötti különbségtételeket. Meghatározzák a társadalmi csoporthoz tartozók körét. Elősegítik az adott társadalmi csoport tagjai közötti intenzív (politikai) kommunikációt. Mintákat nyújtanak a csoport fő problémáinak megvitatására, az ezzel kapcsolatos döntési mechanizmusokra. Autoritást szereznek a döntésre a csoport nevében, és a csoport képviseletére. Politikai ideológiák kapcsolhatók a szervezet létrejöttéhez, melyek révén a szervezetek legitimálódnak a hatalom vagy a későbbi korok szemében. A munkástanácsokat 1956 kapcsán a „munkásság" leghitelesebb szószólóinak tartották, olyan intézményeknek, amelyek kifejezik, egy irányba terelik a magukat munkásként definiálók és azok cselekedeteit, akiket munkásnak tartanak. A munkástanácsoknak és a velük szembeni egységes megtorlásnak „identitásteremtő" szerepe is volt 1956-ban. A munkástanácsokat a forradalmi munkásság szószólóiként ábrázoló, talán legnagyobb hatású munka szerzője, Bili Lomax, olyan elbeszélési keretbe helyezte a munkástanácsok történetét, amelyben a munkástanácstagok egész életpályájukat meghatározó munkásidentitással bírtak: „még a Központi Munkástanács vezetőségi tagjai is a munkapad mellett töltötték egész munkanapjukat... A magyar munkások... a gyárak feletti közvetlen ellenőrzést gyakorló munkástanácsok révén egy csapásra szétzúzták a kommunista párt korábbi államhatalmát, és megnyitották az utat egy olyan társadalom felé, amely a marxizmus és a szocializmus eredeti célja volt - ahol