Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Horváth Sándor: A munkásidentitás változása - az 1956-os forradalom leverését követő megtorlás hatásai

HORVÁTH SÁNDOR A munkásidentitás változása - az 1956-os forradalom leverését követő megtorlás hatásai „Az elnökségben rajtam kívül volt két munkás, a raktárvezető, Oláh István és a pénzügyi vezető, Pálfi Margit. Az ideiglenes munkástanács 10-15 tagú volt, többségében munkások. Az egyik munkás az öntőbrigád vezetője volt, a másik egy műszerész, és emlékszem még Asbót Jenő segédmunkásra - korábban értelmiségi volt -, aki annak az Asbóth tábornoknak a leszármazottja, aki Kossuth seregében, majd az amerikai szabadságharcban harcolt. A gyűlésen jelent volt egy báró, Lukách - a keresztnevét nem tudom -, aki bárósága ellenére segédmunkás volt. Nem merült fel, hogy beválasszák, nehogy valami szó érje a ház elejét az arisztokrácia miatt" - emlékezett vissza Abod László 1989-ben. Abod 1946-tól aktívan részt vett a kollégiumi mozgalomban, 1948-tól a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének alelnöke volt. Ezek után dolgozott a kultuszminisztériumban, ahonnan 1950-ben távolították el, mint a „reakciós pedagógia" egyik képviselőjét.

1 Ekkor sikerült állást szereznie a Cementipari Vállalatnál üzemgazdászként, majd rövidesen üzemgazdasági osztályvezető lett, 1953-tól pedig az óbudai 2. számú Épületelemgyárban tervosztályvezetőként dolgozott. Itt aktívan részt vett a munkástanács megalakításában, novemberben tagja lett a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsnak, ahol elsősorban a sajtóügyekkel foglalkozott. 1957 áprilisában tartóztatták le, és munkástanácsos tevékenysége miatt 1961-ig börtönben volt. Ezt követően többek közt volt a Corvina kiadónál korrektor, rövid ideig üzemvezető, majd technológus. Abod pályája nem tipikus munkáséletút, mégis azon nem ritka visszaemlékezők közé tartozik, akik a forradalom napjait abból a nézőpontból ábrázolják, mint akik akkor éppen munkások voltak. Ennek egyik oka, hogy az ellene indított megtorló eljárás során munkástanácstagként ítélték el. Ezek alapján feltételezhető, hogy nem pusztán egy adott szervezethez tartozás, hanem az emiatt elszenvedett megtorlás is létrehozhat társadalmi identitást. A visszaemlékezésből kiderül, hogy munkásnak lenni a munkástanács megalakulásakor egy adott szituációt jelentett. A munkástanácsok megalakítói az adott szituációban olyan társadalmi helyzetben voltak, hogy gyári munkásként reprezentálhatták magukat. Ez viszont nem jelentette azt, hogy máskor, más szituációban is a munkássághoz sorolta volna magát egy volt tisztviselő, egy osztályvezető vagy egy volt értelmiségi. Azonban ez az 1 KOZÁK Gyula - MOLNÁR Adrienne (szerk.): „Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni!" Válogatás 1956-os munkástanács vezetők visszaemlékezéseiből. Budapest, 1993,121. p.