Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)
Munkások, parasztok, értelmiségiek - Az 1956-ot követő megtorlás társadalmi méretei - Szabó Csaba: Bosszú vagy kiiktatás? Gondolatok a Turchányi-per kapcsán (1957)
SZABÓ CSABA Bosszú vagy kiiktatás? Gondolatok a Turchányi-per kapcsán (1957) Október 31-én 10 órakor a Szabad Kossuth rádió közleményben adta hírül: „Mindszenty József bíboros, hercegprímás, akit kedden a győztes forradalom kiszabadított rabságából, ma reggel 8 óra 55 perckor budai lakására érkezett/' 1 Miközben Pálinkás-Pallavicini Antal 2 őrnagy két társa kíséretében a Parlamentben jelentést tett Tildy Zoltánnak a bíboros útjáról és elhelyezéséről a budai várban, az Úri utcai prímási palotában, Mindszenty egész nap az őt felkereső embereket, a hazai és külföldi újságírók népes küldöttségét fogadta. 3 Ekkor jelentkezett az érseknél dr. Turchányi (Turcsányi) Albert Egon 4 nyugalmazott lelkész is, akit a bíboros megkért, hogy legyen a segítségére. A Turchányi Albert Egon ellen folytatott per során a vádlott azt vallotta, hogy amikor értesült Mindszenty József megérkezéséről a várba, azonnal felkereste, hogy lássa és üdvözölje a prímást. A bíboros megismerte és kérte, hogy maradjon mellette. 5 Valójában Turchányi Albertnak az volt a szándéka, hogy felajánlja szolgálatait Mindszenty Józsefnek. Egy levelet írt a bíborosnak arra az eshetőségre, ha nem tudna a közelébe jutni. A levélben felidézte az 1948. októberi Golgota téri százezres munkásmisét, amelyet Mindszenty celebrált és Turchányi is közreműködött a szervezésében. Annak ellenére, hogy a nyugalmazott lelkészt semmilyen retorzió sem érte a második világháború után, levelében úgy fogalmazott, hogy „az eltelt nyolc év alatt sem feledkeztem meg Eminenciád intencióiról szerény tevékenységem körében, bármikor kellett is állásomból emiatt kitéve küszködnöm. Sok mindent figyelemmel kísértem, s ennek eredményéről Eminenciád talán nélkülözött és sürgősen kívánt áttekintéseket meríthet/' 6 Turchányi Albert 1 VARGA László - KENEDI János (szerk.): A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23-november 9. Budapest, 1989, 277. p. 2 Mindszenty József esztergomi érsek kiszabadításáról, a rétsági páncélosok szerepéről lásd TYEKVICSKA Árpád: A bíboros és a katona. Mindszenty József és Pálinkás-Pallavicini Antal a forradalomban. Budapest, 1994. 3 TYEKVICSKA i. m. 53. p. 4 Kihallgatási jegyzőkönyveiben a Turcsányi családnév szerepel, ő maga is így írta alá a vizsgálati és bírósági iratokat, de az egyház Turchányiként tartja nyilván. 5 Budapest Főváros Levéltára (BFL), XXV. 4. f). A Fővárosi Bíróság titkos ügykezelés alól kivont peres iratai. 4016/1957. (680/1990.) Turchányi Albert Egon és társai (továbbiakban: Turchányi-per). 6 Mindszenty József irathagyatéka a budapesti szalézi Majthényi-házban (továbbiakban: Mindszenty-hagyaték). 26. dosszié.