Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Munkások, parasztok, értelmiségiek - Az 1956-ot követő megtorlás társadalmi méretei - Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon. Koncepciós elemek az 1956-os perekben. A Brusznyai-per

anyaggal ellentétes tényállást állapított meg. A tanúk ugyanis mind Kiss Gaál százados ellen vallottak. A másodfokú bíróság kizárólag a szovjet parancsnokságról - tehát a per szempontjából informális úton - győződhetett meg arról, hogy is álltak az ágyúk. Ebből viszont következik, hogy a kihallgatott tanúk - jórészt katonák - nem mondtak igazat, hanem az „elvárás" szerint vallottak. A kegyelmi eljárás A tudatosan hamis tényállás teljes súlyával érvényesült a kegyelmi eljárásban. Brusznyai Árpád és védője kegyelemért folyamodott. Az írásban benyújtott kegyelmi kérvény

24 egyoldalnyi szövege valójában az eddigi védekezés megismétlése, hangsúlyosan tagadva a fegyverek kiadásának kezdeményezését, és utal a központi intézkedésekre. „Kérem az Elnöki Tanácsot, vegye figyelembe és értékelje javamra azt, hogy azokban a nehéz napokban nehéz volt megítélni, hogy mi történik, és még nehezebb megítélni, hogy mit kell tenni. Kérem, hogy kegyelmezési jogának gyakorlása által tegye lehetővé számomra, hogy megbűnhődve vétkemért, tudományos munkásságomat a Magyar Népi Demokrácia javára és dicsőségére folytathassam." A kérvény sohasem került a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé. Az 1957. évi 34. törvényerejű rendelet szerint folyt az eljárás: „Ha a népbírósági tanács a terheltet halálra ítélte, az ügyész meghallgatása után zárt ülésen véleményt nyilvánít arra, hogy a terheltet kegyelemre ajánlja-e vagy nem" (21. § (1) bekezdés). A különtanács - miként ezt a ránk maradt jegyzőkönyv tanúsítja - január 7-én meghallgatta az ügyészt, és szavazott a kegyelemi kérvény ajánlása tárgyában. Valachi László a katonai főügyész képviseletében ellenezte a kegyelemre ajánlást. „Dapsi Károly ez(re)d(e)s és Liszt Vilmos ez(re)d(e)s az elítéltet kegyelemre ajánlják. A kegyelemre ajánlás indoka az, hogy 1956. november 4-ig véres események Veszprémben nem történtek. A különtanács három tagja: dr. Szimler János h(ad)b(író) alez(redes), Török Sándor r(endőr) ez(re)d(e)s, valamint Orbán Miklós r(endőr) ez(re)d(e)s a vádlottat kegyelemre nem ajánlja, mert megítélésük szerint a vádlott által elkövetett bűncselekmény társadalmi veszélyessége rendkívül nagy, személyében rejlő veszélyesség is magas fokú, és 1956. november 4. után lényegében a magatartásuk következménye lett, hogy 180 szovjet katona, 70 polgári egyén meghalt... A különtanács tehát kettő ellenében három szavazattal vádlottat a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsához kegyelemre nem terjeszti fel, hanem az 1957. évi 34. t(ör)v(ényerejű) r(endelet) 21. § (3) bek(ezdése) alapján az ítélet végrehajtása iránt intézkedik." (Kiemelés tőlem - K. F.) 24 A kérvényt Miklós Imre nyomban az ítélet kihirdetése után megszövegezte, keltezése 1958. január 7.