Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Munkások, parasztok, értelmiségiek - Az 1956-ot követő megtorlás társadalmi méretei - Germuska Pál: Megtorlás a felsőoktatásban az ELTE BTK esettanulmánya alapján

A hallgatói eljárások jogerős lezárása 1957 végéig elhúzódott: az új tanév megkezdése, 1957. szeptember 1. előtt nyolc fő ügyét, 1957. december 31. előtt további kilenc fő ügyét fejezték be. Tizenkét hallgató fegyelmi határozatának időpontjáról nincs adatunk. Az ország összes felsőoktatási intézményéből kizáró határozatot csak a miniszter hozhatott. A fegyelmi bizottság és a dékán által javasolt büntetést kilenc esetben súlyosbította a felettes hatóság: kétszer megrovás büntetést változtattak az ELTE-ről való kizárásra, hét esetben Szigeti az ELTE-ről való kizárást változtatta az ország összes egyeteméről és főiskolájáról való kizárásra. A kilencből öt alkalommal a súlyosbítás 1957. augusztus l-ig történt, tehát még Szamuely hivatalba lépése előtt. Nyirádi Vince esetében Szamuely enyhítette a büntetést az ELTE-ről való kizárásra. A kizárt hallgatók többsége különböző könyvtárosi, levéltárosi, fordítói stb. állást vállalt, legtöbbször vidéken. Később, a néhány éves száműzetés leteltével, majdnem mindannyian megszerezték a diplomát levelező vagy esti képzés keretében. Mindebből kiviláglik a megtorlás szisztematikus volta. Az, hogy ki ellen indul eljárás, az a feljelentésektől is függött, és nagy szerepe volt annak, hogy milyen politikai magatartást tanúsított az illető a forradalom leverését követően. Következetesen felelősségre vonták a forradalmi bizottságok, a nemzetőrség tagjait, vezetőit és azokat, akik valamilyen ellenállást fejtettek ki az új hatalommal szemben (felszólaltak a párt ellen, megemlékezést szerveztek stb.). A „hangadók" közül azokat általában nem érte semmilyen retorzió a bölcsészkaron, akik beléptek a pártba, a KISZ-be, vagy vezető szerepet vállaltak az önállóságától újra megfosztott egyetemen (a fegyelmi büntetésben részesült oktatók, hallgatók közül tudomásunk szerint senki sem volt KISZ- vagy párttag). Az egyetemen elkövetett „bűnök" tehát nem voltak olyan fajsúlyúak, hogy ne lehetett volna azokat jóvátenni a megfelelő politikai magatartás-változtatással.

27 A valós cselekmények és a fegyelmi határozatok indoklása, a megállapított „tényállás" között, különösen az oktatóknál, szoros összefüggés figyelhető meg: az eljárás alá vontak többsége valóban „elkövette" azokat a cselekményeket, amivel vádolták őket (forradalmi bizottsági tag, nemzetőr volt, szidta a kormányt stb.), más kérdés, hogy azok akkor nem voltak büntetendő cselekmények. Ebben az értelemben nem koncepciós jellegűek ezek a fegyelmi eljárások, inkább tendenciózusnak mondhatóak: minden forradalmi tettet, minden bírálatot állam- és pártellenes cselekménynek tekintettek, amiért bűnhőd27 Közismert, hogy súlyosabb politikai ügyek esetében a pártba való belépés vagy a Tiszti Nyilatkozat aláírása sem mentette meg az illetőt cselekménye következményeitől. Számos esetben a bíróságok a belépést az „álnokság" bizonyítékának, megtévesztő manővernek minősítették, és súlyosbító körülményként vették figyelembe.